POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: A bajadér 19
Keresés
JESZO és grafika
Pozsony. Két kiállítás megnyitója, valamint egy vizuális és egy hanginstalláció szerepel A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma holnapi programjában, valamennyinek a Brämer-kúria ad helyet.
Gumitrükkök, tralfamadoriak, sebezhetetlenek
Bontott csirkének nézik az embert. Szerintem.
Erősödik a felvidéki színjátszás
A dél-komáromi Jókai Moziban tartotta harmadik bemutatóját szeptember 5-én a SZEVASZ. Az elveszett paradicsom nyomában című kortárs cseh tragikomédiának ez volt az ősbemutatója; a darab férfi főszereplőjével, Gál Tamással beszélgettünk.
Az infarktus küszöbén állt
New York. A szívműtéten átesett Bill Clinton volt amerikai elnök – aki közismerten szereti a gyorséttermi láncokban kínált ételeket – a jövőben kénytelen lesz lemondani a sült hasábburgonyáról és a hamburgerről.
Kerry másképp csinálná
Washington. John Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje megválasztása esetén arra törekedne, hogy négyéves hivatali ideje alatt kivonják Irakból az amerikai katonákat.
A tálibok ismét fenyegetőznek
Kabul. Legalább hat tálib fegyveres és egy katona vesztette életét a legutóbbi erőszakhullámban a forrongó dél-afganisztáni Zábul tartományban.
Két támadás rendőrök ellen
Belgrád. Tegnap, egy nappal Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök szabadkai látogatása előtt két támadás történt rendőrök ellen az észak-bácskai városban és környékén, egy rendőr életét vesztette, ketten megsebesültek.
Székelyföldi régiót akar
Bukarest. Hatékony, működőképes, az EU és a romániai többség által is elfogadott fejlesztési régiók megalakulásáért, ezen belül a Székelyföldet felölelő önálló gazdasági régió létrehozásáért szállt síkra a román parlamentben tegnap az RMDSZ.
Kemény izraeli légicsapás a Hamász ellen
Gáza. Az izraeli haderő összehangolt szárazföldi és légicsapást mért tegnap hajnalban a Gázai övezet keleti részére, ahol izraeli állítás szerint olyan Hamász-aktivisták gyakorlatoztak, akik izraeli célpontok ellen indítanak gyilkos merényleteket. A műveletben legkevesebb tizennégyen életüket vesztették.