Berlin. Hatalmas melltartóhoz keres belevaló hölgyet, továbbá jókora alsógatyába passzoló urat a rendőrség Németországban. A pár bűne, hogy Aachenben belopództak egy lakásba, ahol azután sutytyomban használták az elektromos ruhaszárítót.
Keresés
Autópályákra is több pénzt követel a magyar koalíció?
Harna István, az MKP pénzügyi szakértője, a parlament gazdasági bizottságának tagja:
Autópályákra és gyorsforgalmi utakra nem kérünk több pénzt, csak azt szeretnénk, ha az előirányozott összeget szakaszonként pontosan lebontanák, s a jövő évi költségvetésben egyértelműen megfogalmazódna, melyik r
Zöldmezős beruházások
Pozsony. Szlovákiába az év első felében külföldi cégek közvetlenül 19,885 milliárd koronát, szlovákiai cégek határainkon túl pedig 286 millió koronát fektettek be – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb elemzéséből.
Három bankot raboltak ki
Komárom. A Komáromi Járásbíróság bírája összesen 39 évnyi, feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte annak az ötfőnyi rablóbandának a tagjait, amely három évvel ezelőtt három szlovákiai bankfiókot ürített ki. A 34 éves párkányi G. József, a 29 éves naszvadi P. Tibor és a vele egykorú érsekújvári P.
Egyezkedés egymilliárdról
Pozsony. Egymilliárd koronát kínált fel a jövő évi költségvetésből Ivan Mikloš pénzügyminiszter, ám a politikusok igényei túlszárnyalják az összeget: követeléseik teljesítésére tízmilliárd sem lenne elég. A kormánypár-tok jövő kedden folytatják a marakodást, ám a Koalíciós Tanács ülésén ezúttal a gazdasági szakértők nem vesznek részt, csak a pártvezetők fognak egyezkedni.
Orális vibrátor az élvezetért
Az új termék beceneve "lustaság".
Egy jordániai túszt szabadon engedtek, egy szíriait elraboltak Irakban
Szabadon engedtek Irakban elrablói egy jordániai túszt, miután annak munkáltatója engedve a követelésnek beszüntette tevékenységét az országban - közölte csütörtökön egy ammáni külügyi illetékes.
Az al-Dzsazíra katari arab hírtelevízió kedden videofelvételt sugárzott az Irakban túszul ejtett kami
Nem indul el az idei NHL-szezon
A tengerentúli profi jégkorongbajnokság klubtulajdonosai és játékosai nem jutottak egyezségre a fizetési sapka bevezetésével kapcsolatban, így a lejárt szerződésű hokisokat kizárták a ligából.
Amennyiben a játékosok januárig sem tudnak megegyezni egy új kollektív szerződésükről a klubokkal, úgy az
Eminem meztelenre vetkőzött
Eminem meghökkentő produkcióval készül novemberben megjelenő új nagylemeze, az Encore népszerűsítésére.
A rapper a napokban forgatta az új CD-hez az első videóját: a klip kedvéért levetkőzött meztelenre, és férfiasságát mindössze egy ügyesen elhelyezett zokni takarta.
Felvidék a szentendrei skanzenben
A szentendrei skanzen hatodik tájegységét, a felvidéki mezőváros építését a budapesti székhelyű Harcon Rt. nyerte meg 741 millió forintos ajánlatával. A cég feladata 9 porta, lakóépületek, pincék, dézsmaház és kőfalak építése, összesen 2185 négyzetméteren.