Dublin. ĺrországban temették el azt a kassai férfit, aki vasárnap belehalt súlyos fejsérüléseibe egy dublini kórházban. A szlovák nagykövet, Ján Galbavý szerint a gyilkosság áldozatául esett Roman G. felesége nem tudta megfizetni a holttest hazaszállítását, ezért ő utazott ki a temetésre.
Keresés
Hrušovskýék balesete Cipruson
Nicosia. Teherautóval ütközött Cipruson a Pavol Hrušovský parlamenti elnök vezette küldöttséget szállító autóbusz. A balesetben három jármű is részt vett, de a képviselők és az újságírók nem sérültek meg.
Helyére kerül az új pozsonyi híd
Pozsony. Tegnap kezdték meg a Duna-partról az új pozsonyi híd konstrukciójának csúsztatását a négyuszályos hajóvontára, ma pedig ráforgatják a ligetfalui partvonaltól 40 méterre lévő pillérre. A művelet során a szél erőssége nem haladhatja meg a 10 m/s-ot.
Vége az egészségügyi reform bizottsági vitájának
Pozsony. A parlament egészségügyi bizottsága tegnap befejezte a hat reformtörvény tárgyalását, és valamennyit – bizonyos módosításokkal – elfogadásra javasolta. A plénum jövő héten kedden kezdi a reform részletes vitáját.
Állástalanok alapiskolája
Pozsony. Összesen 140 munkanélküli kezdi meg alapiskolai tanulmányai befejezését Kelet- és Közép-Szlovákia 5 iskolájában. A szociális és az oktatási tárca programjának célja elhelyezkedési lehetőségeik javítása.
Kevés a rendőr, lelassult a bűnözés elleni harc
Pozsony. Kevés a nyomozó a szlovák rendőrségnél, még legalább 200 szakemberre lenne szükség. Jaroslav Ivor, a nyomozók egykori főnöke veszélyesnek tartja a hiányt. „Ez a létszám jelentősen megnehezíti a bűnözés elleni harcot” – mondta.
Hibákat tárt fel a számvevőszék
Pozsony. Az oktatásügyi minisztérium 2003-ban közel 1,9 millió koronát folyósított olyan szervezeteknek, amelyek nem tartoznak a tárca felügyelete alá, emellett további 1,39 millió koronát adott az általa közvetlenül nem irányított társaságoknak – állapította meg a számvevőszék vizsgálata.
Háromóránként egy lakásbetörés
Pozsony. Minden három órában kirabolnak egy lakást az országban, százpercenkét eltűnik egy személygépkocsi, különböző épületekbe, vállalatokba, cégekbe vagy víkendházakba pedig körülbelül húszpercenkét próbálnak betörni – derül ki a rendőrség 2004 első nyolc hónapját összegző statisztikai adataiból.
Jobban ellenőrzik a képviselőket
Pozsony. Miután néhány hónapja az Európai Parlamentben felmerült, szigorúbban kellene ellenőrizni a képviselői jelenlétet, a pozsonyi törvényhozásban is elgondolkodtak azon, hogy változtatni kellene az elavult, aláírásos módszeren. Ha honatyáink rábólintanak, ezentúl nem a jelenléti ívet fogják aláírni, hanem a szavazógéppel jelzik, hogy bent vannak az ülésteremben.
Horoszkop
Lehetőleg aludjon sokat a hétvégén, mert a hét első napjain olyan nyüzsgés veszi majd körül, hogy pihenésre nem sok lehetősége lesz. Ügyeljen arra is, hogy vitamindús kajákat egyen!
Vigyázzon, nehogy olyan új szokások vagy rutin csapdájába essen, amiből később nehéz lesz kimászni.