Vége az egészségügyi reform bizottsági vitájának

Pozsony. A parlament egészségügyi bizottsága tegnap befejezte a hat reformtörvény tárgyalását, és valamennyit – bizonyos módosításokkal – elfogadásra javasolta. A plénum jövő héten kedden kezdi a reform részletes vitáját.

Pozsony. A parlament egészségügyi bizottsága tegnap befejezte a hat reformtörvény tárgyalását, és valamennyit – bizonyos módosításokkal – elfogadásra javasolta. A plénum jövő héten kedden kezdi a reform részletes vitáját.

A bizottság visszavonta csütörtöki javaslatát: már nem szorgalmazza, hogy az állam biztosítottjai után az átlagbér 4 százaléka helyett ötöt fizessen. Az új állásfoglalással nem értett egyet Bastrnák Tibor (MKP), és tartózkodott a kereszténydemokrata Mária Majdová is.

A koalíciós pártok elfogadták a minisztériumnak a biztosítók részvénytársaságokká való átalakításával kapcsolatos elképzelését, a miniszter pedig belegyezett, hogy az Általános és a Közös Egészségbiztosítók esetében az állam megtartja 100 százalékos tulajdonrészét. A biztosítókról szóló jogszabályról való szavazáskor tartózkodott Ján Bielik, a bizottság kereszténydemokrata elnöke. „Minden módosító javaslatot támogattam, mely javít a törvényen, ennek ellenére nem tudom teljes mértékben elfogadni azt” – indokolta álláspontját a képviselő.

A bizottság elfogadta a kereszténydemokraták megelőzést szűkítő javaslatát is, mely szerint a nők számára a minisztérium által javasolt 18 éves kor helyett csak 30 éves kortól lesz ingyenes a méhnyakrákszűrés. A bizottság a plénumnak javasolja Bastrnák Tibor (MKP), Peter Biroš (ANO) és Viliam Novotný (SDKÚ) koalíciós képviselők javaslatait. Eszerint a biztosítók kötelesek szerződést kötni minden olyan körzeti orvossal, akivel biztosítottjuk szerződésben áll, és szerződniük kell minden gyógyszertárral. Nem sérül tehát a beteg szabad orvosválasztási joga, a patikákkal kötött szerződést azonban felbonthatják a biztosítók, ha azok megszegik a velük kötött szerződés valamelyik pontját. „Ilyen eset lehet például, ha a gyógyszertár vásárlási utalványt ad a páciensnek, ha bizonyos készítményt előnyben részesít” – mondta Rudolf Zajac miniszter, aki szerint hasonló ügyet jelenleg is vizsgál a minisztérium. A biztosítók nem vállalkozhatnak az egészségügyben, és nem is lehetnek tulajdonosai sem szolgáltatóknak, sem gyógyszertáraknak. A jogszabálytervezet szerint azonban közvetlenül a forgalmazótól vásárolhatnak 50 ezer koronánál drágább gyógyszereket és egészségügyi segédeszközöket. Nő az egészségügyi felügyelet jogköre is, így a miniszter szerint nem kell attól tartani, hogy a részvénytársasággá alakult biztosítók eltüntetik a biztosítottak befizetéseit. A hivatal ellenőrző bizottságát a parlament, az igazgatótanácsát pedig a kormány választja majd. (lpj, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?