Washington. Irak szinte valamennyi sűrűn lakott térségét érintik az ellenállók erőszakos cselekedetei, sokkal jobban, mint ahogyan azt az iraki kormány illetékesei elismerik. Ezt állapította meg egy amerikai magáncég tanulmánya, amelyről a The New York Times tegnap számolt be.
Keresés
Baltával támadt a pilótákra
Oslo. Fejszével támadt egy algériai származású férfi tegnap egy norvég belföldi utasszállító gép két pilótájára repülés közben. Megsebesítette őket és egy utast is, de az északi Narvikból indult gép végül biztonságosan leszállt eredeti úti célja, Bodo repülőterén.
Újabb magyarverés a Vajdaságban
Belgrád. Újabb magyar fiatalt vertek meg a Vajdaságban. Az újvidéki Magyar Szó beszámolója szerint az eset kedden történt a Feketics és Bácstopolya között közlekedő autóbuszon. A magyar fiatalt állítólag azért verték meg, mert rámosolygott támadójára, aki azt mondta, hogy „rá még magyar nem mosolygott, és nem is fog”.
Rómában örömünnep, Párizs és London bízik
Róma/Párizs/London. Örömujjongás és könnyek közepette fogadták kedden éjszaka Rómában az iraki fogságból kiszabadult két olasz túszt. Állítólag megállapodás született a két francia újságíró ügyében is, a brit Kenneth Bigley szabadulása a testvére szerint 90 százalékban biztosra vehető.
Kevés a megfelelő donor
Turócszentmárton. A szlovákiai, 50 év körüli személyek legfeljebb vesedonornak alkalmasak, szemben a 70 éves, fejlett államokból származó emberekkel, akiknek haláluk után több szervét is fel tudja használni az orvostudomány.
Nem volt pénz Dzurindánál
Pozsony. Kölcsön kellett kérnie Mikuláš Dzurindának, hogy adakozhasson a rákellenes harcra. A kormányfő megdöbbenésénél már csak a két adománygyűjtő aktivistáé volt nagyobb, amikor előhúzta pénztárcáját, s abban pár húszas lapult. A kormányfőnek egyik kísérője kölcsönzött egy ezrest, hogy ne maradjon szégyenben. (TASR)
Gyenge a hazai termelékenység
Brüsszel. A visegrádi országok termelékenységi rangsorát Magyarország vezeti Csehország és Szlovákia előtt – derül ki az Eurostat felméréséből.
Olcsók vagyunk, jönnek a nyugati cégek
London. Európa vezető cégeinek közel ötöde tervezi áthelyezni bizonyos tevékenységeit olcsó munkaerejű országokba. Közép- és Kelet-Európa kedvelt helyszín – áll a Cushman & Wakefield Healey & Baker ingatlancég éves felmérésében.
Kurtítják a lakás-takarékpénztárakat?
Pozsony. A 2005-ös állami költségvetés kiadásairól szóló legutóbbi kormánykoalíciós vita során Ivan Mikloš pénzügyminiszter felvetette: a lakás-takarékpénztárak állami prémiumára szánt öszszegből lecsíphetnének 250 millió koronát.
Gyurovszky a köztársasági elnöknél
Pozsony. Ivan Gašparovič köztársasági elnök tegnap Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszterrel tárgyalt. A megbeszélésen Gyurovszky tájékoztatott a lakásépítési támogatások rendszeréről, a kormány lakáspolitikájáról és a strukturális alapok helyzetéről.