Már napi egyetlen csésze, rendszeresen fogyasztott kávé is hozzászokást eredményez - hangsúlyozta Roland Griffiths pszichiáter professzor, a baltimore-i Johns Hopkins egyetem kutató csoportja által végzett vizsgálatának vezetője.
Keresés
Bolond-Nobel-díjak távmisékért és csapvízért
A heringek szellentésnyelve, a Coca-Cola csapvize, a Vatikán "misekiszervezése" - ezekben a témakörökben is anti-Nobel-díjasokat avattak a Harvard Egyetemen.
Pszichiáter kell a szappanopera-hősöknek
A londoni King's College tudósai tucatnyi világsikerű szappanopera tanulmányozása után jutottak erre az eredményre.
Tévés botrány antiszemita megjegyzés miatt
Elbocsátották állásából az amerikai Gyakornok című reality egyik szereplőjét, aki a műsor felvételekor gyűlöletkeltőnek ítélt megjegyzéseket tett. A résztvevők üzleti tehetségét lemérő sorozat szereplője azt állítja, a szerkesztők hamis színben tüntették fel mondanivalóját.
Egy pedofil áldozatává váltak az eltűnt körmendi lányok
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint szexuális együttlétre csábított két gyerekkorú lányt Körmenden. A Vas megyei városból még a közelmúltban tűnt el két 13 éves lány, akiket szüleik a hétvégén, Budapesten találtak meg.
ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK
Pozsony
III. LIGA, 9. forduló: Iskra Petržalka–ŠKP Dúbravka 2:0 (0:0), g.: Šimko (66. – 11-esből, 90.); Vrakuňa–VTJ Ružinov 2:0 (0:0), g.: Stojka (62.), Moravčík (64.); Veľké Leváre–SFM Senec 1:4 (1:2), g.: R. Kolek (6. – 11-esből), ill.
Brezík került Barmoš helyére
Pozsony. Amire már várt a hazai futballvilág, tegnap este bekövetkezett: Jozef Barmoš felállt a sereghajtó Inter kispadjáról. Helyét eddigi segítőtársa, Karol Brezík foglalta el. Ez a második edzőcsere az I.
HETI7
A Vision leforgatta harmadik videoklipjét a Bárcsak újra itt lennél című dalhoz, amely rövidesen maxi cédén is megjelenik.
Craig David még az ősz folyamán új lemezt ad ki, az angol énekes egy jótékonysági rendezvényen adott ízelítőt az album dalaiból.
Michael Jackson kötelező összegzése
Jacko 2002 nyarán egy rajongói rendezvényen jelentette be, hogy elhagyja kiadóját, a Sony Music Entertainmentet. Később kiderült, hogy a szerződése még kötelezi egy úgynevezett boxed set és egy válogatásalbum megjelentetésére.
Jelkép, a jelkép nélküli korban
Az autóban a Bonanza Banzai búcsúkoncertjét hallgattuk. Hogy ízelítőt kapjunk a legendás Bonanza- és Ákos-koncertek hangulatából. Volt még két hely a kocsiban, így Komáromban csatlakozott hozzánk János és Zsolt, a két fanatikus rajongó.