Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint szexuális együttlétre csábított két gyerekkorú lányt Körmenden. A Vas megyei városból még a közelmúltban tűnt el két 13 éves lány, akiket szüleik a hétvégén, Budapesten találtak meg.
Egy pedofil áldozatává váltak az eltűnt körmendi lányok
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint szexuális együttlétre csábított két gyerekkorú lányt Körmenden. A Vas megyei városból még a közelmúltban tűnt el két 13 éves lány, akiket szüleik a hétvégén, Budapesten találtak meg. Eltűnésük alatt egy környékbeli férfi százezer forintot ajánlott fel részükre, ha közösülnek vele. Erre végül nem került sor, noha az egyik lány elfogadta az ajánlatot, később azonban a pedofil férfi 50 ezer forintot adott neki, cserébe azért, hogy megfogdoshatta. Az elkövető ezt követően több szexuális tartalmú üzenetet küldött a fiatalok telefonjára, és újabb hétezer forintot is átadott egyikőjük részére. A férfit a városi kapitányságon őrizetbe vették, s a bíróság azóta előzetes letartóztatását is elrendelte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.