Pozsony. A Speciális Bíróság tanácsának az öt jelölt közül tegnap csak két személyt sikerült megválasztania: speciális bíróvá vált Ružena Szabová ügyésznő és Igor Králik besztercebányai kerületi bíró. Ján Hrubala, a kormányhivatal korrupcióellenes osztályának vezetője nem nyerte el a szükséges támogatottságot.
Keresés
Összeférhető tévé- és rádiótanács?
Pozsony. Csak néhány napja hatályos az új összeférhetetlenségi törvény, Ľubomír Lintner (ANO), Bárdos Gyula (MKP), Mária Demeterová (KDH) és Milan Hort (SDKÚ) máris kezdeményezi módosítását. Javasolják: a tévé- és rádiótanács ne tartozzon a jogszabály hatálya alá.
Most varrják Muríň mundérját
Pozsony. Megfelelő katonai egyenruha híján egyelőre civil öltözetben készül teendőire az elnöki irodában Jaroslav Muríň ezredes, aki az elkövetkező hetekben kerül az államfő katonai irodájának élére – tájékoztatott Marek Trubač szóvivő.
Apolitikus államigazgatási posztok?
Pozsony. Ne politikai posztok legyenek az államigazgatási hivatalok főnöki helyei, hanem a körzeti elöljárók szakemberek lehetnének! – javasolja ismét a Szabad Fórum (SF). A független képviselők néhányszor már előálltak ezzel, a parlament mindig elutasította őket.
Etikaórák rendőröknek
Pozsony. Száztíz rendőrt jelentettek fel 2004 első felében. A rendőrség belső ellenőrzési osztálya visszautasította az esetek hetven százalékát: nem volt ok büntetőeljárás megkezdésére.
Slota jogosítvány nélkül?
Pozsony. Akár jogosítványát is elveszítheti Ján Slota, az SNS elnöke, aki vasárnap balesetet okozott Vágbeszterce közelében. Chrysler Dodge Viper gépkocsijával előzés közben nekihajtott egy Mazdának, melynek két utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Kész radikális lépésre is
Pozsony. Zuzana Martináková, a Szabad Fórum (SF) első embere nem szólítja fel távozásra helyettesét, ugyanakkor nem bánná, ha ezen Ivan Šimko önmagától elgondolkodna.
Vádemelés lesz volt vagyonalapi vezetők ellen
Pozsony. Vádemelési javaslatot tettek a Nemzeti Vagyonalap tizenegy volt tisztségviselője ellen. Ján K., Ján P., Karol D., Jozef K., Eduard Š., Jaroslav B., Michal D., Dušan Š., Peter P., Milan R. és Igor P. 1995 és 1998 között törvényellenesen manipulált az intézmény vagyonával.
Nehéz idők várnak a sofőrökre
Pozsony. Véget ért a Héja fedőnevet viselő közúti ellenőrzési akció, melybe egy hét alatt 7623 rendőr kapcsolódott be. Vladimír Palko kezdeményezésére Szlovákia-szerte ellenőrizték a járművezetőket; elsősorban a drága terepjárókra és limuzinokra összpontosítottak.
Mára testet öltött a virtuális hiba?
Pozsony. Talán nem műszaki hiba miatt tűnt el a korrupcióval gyanúsított récsei polgármester ellen begyűjtött perdöntő bizonyíték, egy fontos beszélgetésről készült felvétel. Elképzelhető, valaki szándékosan nyúlta le az anyagot.