Washington. Rendkívül érzékenyen érinti a demokratákat, hogy még Tom Daschle is veszített. A kongresszus felsőháza (a szenátus) demokrata párti kisebbségi csoportjának újraválasztásért küzdő vezetője Dél-Dakotában a republikánus párti John Thune-nal szemben maradt alul.
Keresés
Egy koronával olcsóbb a benzin
Pozsony. Két hónapja tartó állandó drágulás után ma árcsökkentéssel jelentkezik a Slovnaft: a motorbenzin literenként egy koronával, a gázolaj pedig negyven fillérrel lesz olcsóbb. Mától a 91 oktánszámú UNI-ért és a 95-ös ólommentes benzinért legfeljebb 36,20 koronát fizetünk.
Moszkvába szállították Belouszovot
Pozsony. A Tomášik utcai görögkeleti templomban vett tegnap végső búcsút Anna Malíková, az SNS elnöke elhunyt férjétől, Alekszandr Belouszovtól. A párt sajtóosztályának tájékoztatása szerint a temetésen a nemzetiek vezére, Ján Slota is részt vett.
Simon: elfogadható az 54 százalék is
Pozsony. Belenyugszik a földművelésügyi tárca abba, hogy a kormány a jövő évi költségvetésből a brüsszeli közvetlen agrárkifizetéseket csak az uniós szint 54 százalékára egészíti ki, jelentette ki Simon Zsolt szakminiszter a tegnapi kormányülés után.
Jelenleg kevesen kapják
Pozsony/Fülek. Október tizedikéig 1346 alapiskolásnak hagytak jóvá szociális ösztöndíjat. A támogatottak alacsony száma sokakat meglepett, mivel a rászoruló tanulók jóval többen vannak. A csupán étkezési támogatásra jogosultak száma is meghaladja a 64 ezret.
Nálunk is népszavazással?
Pozsony. Felkérte a kormány a parlamentet, hogy ratifikálja a Rómában aláírt európai uniós alkotmányos szerződést. Szlovákia az elsők között szeretné jóváhagyni a dokumentumot, mely akkor lép hatályba, ha az EU valamennyi tagállama ratifikálta – ennek legkésőbb két éven belül meg kell történnie.
Robert Fico nem fér meg Hrušovskýval
Pozsony. Összeférhetetlenséggel vádolja Pavol Hrušovský házelnököt Robert Fico, a Smer elnöke.
Egész Európát érinti az elnőiesedő szegénység
Strasbourg. Elnőiesedik a szegénység, mutatott rá a szegénység világnapja alkalmából az Európai Parlamentben Anna Záborská EP-képviselő, s ezzel egyetért Bauer Edit, a szociális ügyi minisztérium volt államtitkára is, aki az MKP színeiben jutott az EP-be.
Újságírót támadtak meg Nyitrán
Nyitra. Ismeretlen támadta meg a hét végén az egyik országos napilap helyi tudósítóját, Henrieta Ď.-t, könnyebb sérüléseket okozva neki. A támadást követően az illető az újságíró fülébe súgta: azért kapta a figyelmeztetést, mert „sokat kellemetlenkedik”.
Moratórium a jogkörátruházásra?
Pozsony. Moratóriumot kér a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása a további hatáskörök átruházására, jelentette be tegnap Michal Sýkora, a szervezet elnöke.