A román kormányt eddig is vezető Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) pártelnöknek adott újabb kormányalakítási megbízást hétfőn Klaus Iohannis román államfő.
Keresés
Hangszereket kaptak a nagyszombati gyerekotthon lakói karácsonyra
A diószegi zeneiskolában szervezett jótékonysági koncert bevételéből hangszereket, zeneterápiás segédeszközöket vásárolt a Talentino Polgári Társulás a nagyszombati gyerekotthonban élőknek. A gyerekek lelki fejlődését szolgáló terápiás foglalkozásokon használhatják az ott lakók a karácsonyi ajándékokat.
Dél-Korea 1100 főre becsüli az észak-koreai veszteségeket az orosz–ukrán fronton
Több mint ezer, Oroszország oldalán Ukrajna ellen harcoló észak-koreai katona halt, illetve sebesült meg – közölte hétfőn a dél-koreai haderőnemek egyesített vezérkari bizottsága (JCS).
Ukrán kapitányt gyanúsítanak a budapesti hajóbaleset okozásával
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gyanúsítottként hallgatta ki annak a köteléknek az ukrán parancsnokát, amelynek a bárkája balesetet okozott vasárnap Budapesten – tájékoztatta a BRFK szóvivője hétfőn.
NATO-főtitkár: nem igazságos Zelenszkij Scholzcal kapcsolatos bírálata
Mark Rutte NATO-főtitkár úgy véli, hogy „nem fair” Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Olaf Scholz német kancellárral szembeni olykor éles bírálata.
Pozsonyban Fico moszkvai útja miatt tüntettek, a kormány bukását eredményezheti a Putyin-barátság
A kormányfő, Robert Fico (Smer) moszkvai látogatásával minden létező vörös vonalat átlépett, és olyan külpolitikai fordulatot hajtott végre, amire az önálló Szlovákia történetében még nem volt példa. Az ellenzék kész tárgyalni a koalíció változásra vágyó képviselőivel, hogy mielőbb újra a jó irányba tereljék az ország sorsának alakulását. A Magyar Szövetség nem lát kivetnivalót Fico moszkvai útjában.
Felgyújtották Macháza polgármesterének házát és autóját
Sajtóinformációk szerint a polgármester az utóbbi időben több fenyegetést is kapott, miután nem helyi születésű, és nem beszéli a magyar nyelvet.
Migaľ beleállt Ficóba moszkvai útja miatt, Pellegrini reméli, hogy nem árt majd az ország megítélésének a vizit
Samuel Migaľ (Hlas) szerint Robert Fico kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnöknél tett látogatása joggal vet fel kétségeket. Peter Pellegrini államfő elvárja a miniszterelnöktől, hogy a tárgyalás eredményeiről tájékoztassa őt.
150 millió euróért vásárol 12 Blackhawk helikoptert a védelmi tárca
A védelmi minisztérium aláírta a 12 Blackhawk helikopter megvásárlásáról szóló közel 150 millió eurós szerződést az amerikai ACE Aeronautics társasággal.
Fizetés nélkül távozott a dunaszerdahelyi benzinkútról, elgázolta az útját álló nőt
A rendőrség a nyilvánosság segítségét kéri: felismeri az elkövetőt?