XI. Szakközépiskolai Diákkonferencia

Immár 11. alkalommal rendezték meg a nemzetközi Szakközépiskolai Diákkonferenciát, amelynek idén Ógyalla adott otthont. A rendezvény fő szervezője a helyi építőipari szakközépiskola volt.

Immár 11. alkalommal rendezték meg a nemzetközi Szakközépiskolai Diákkonferenciát, amelynek idén Ógyalla adott otthont. A rendezvény fő szervezője a helyi építőipari szakközépiskola volt.

A konferencia célja az építészeti értékek megőrzése, jelentőségének tudatosítása azokban a szakközépiskolás diákokban, akik az építést, ezt a gyönyörű, szép szakmát választották hivatásul. Célunk, hogy az épített környezetünket alakító nemzedék – legyen az terv ez, kivitelező – a hagyományok tiszteletén alapuló alkotó munkával járuljon hozzá legnagyobb nemzeti kincsünk, az épületállományunk fenntartásához, fejlesztéséhez.

A konferencia április 29-én délután ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Ezt követték a diákok rövid szakmai előadásai a környék nevezetes épületeiről és településeiről.

Kirándultunk

A résztvevők ellátogattak Martosra, Csúzra és természetesen Ógyallával is megismerkedhettek. Az esti gálaműsoron hasonlóan színes volt a paletta: fellépett többek között a Kor-Zár, a Borostyán, Écsi Gyöngyi és több jelenlegi, illetve volt diákunk, akik művészi pályán folytatták tevékenységüket.

A rendezvény csúcsa volt a szombati hajókirándulás Komáromból Párkányba. A kirándulás után Komárom látnivalóit csodálhatták meg a résztvevők, este pedig alkalom nyílt egy kis zenés-táncos szórakozásra is.

Vasárnap a vendégdiákok egy rövid teszt kitöltésével adhattak számot arról, amit a konferencia folyamán megtanultak. Ezután pedig már csak az ünnepélyes kiértékelés és a vándorbot átadása következett. A vándorbot a jövő évi konferencia szervezőihez került, azaz Székesfehérvárra.

Azt, hogy milyen jelentős eseményről van szó, bizonyítja az a tény, hogy 31 iskola tanárai és diákjai vettek részt rajta (Magyarországról 21, Romániából 4, Olaszországból 2, Németországból 1, Szerbia-Montenegróból 1, Szlovákiából 2 iskola), valamint az is, hogy a rendezvény fölött fővédnökséget vállalt Szigeti László, az oktatási minisztérium államtitkára és Baráth Etele, az európai ügyek tárca nélküli minisztere. Köszönet jár a budapesti Porta Speciosa Közhasznú Egyesületnek, aki együttműködött az idáig megrendezett konferenciákon is.

A résztvevők elmondása szerint a konferencián nagyon jó hangulat uralkodott, új ismeretségek köttettek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a XI. Szakközépiskolai Diákkonferencia megrendezését a szervezők sikerként könyvelhetik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?