William Gibson: Neurománc

Cyberpunkról, mint irodalmi műfajról pontosan 1984 óta beszélhetünk. Pontosan akkortól, hogy William Gibson megírta a Neurománc című regényét, mely azóta már rengeteg országban rengeteg kiadást megért, s meg is változtatott néhány dolgot. A Mátrix-trilógia (melyet mellesleg teljesen jogtalanul készítettek el) ennek csak utóhatása volt, hiszen számos más dolog történt már addig is.

Az első visszhang rögtön az volt, hogy a regény elnyerte a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjakat, a műfaj három legrangosabbját, méghozzá egyszerre (ez addig egyetlen sci-fi regénynek sem sikerült). Gibson valóságos lavinát indított el a Neurománccal, melynek hatására hirtelen minden második sci-fi (és egyéb műfajú) szerző elkezdett cyberpunkot gyártani; kisebb-nagyobb sikerekkel, de azóta sem született még olyan, mint az Első: a Neurománc.

Előrebocsátom, hogy cseppet sem habkönnyű olvasmány, és nem is ajánlott bárkinek. Eleve ne kezdje el olvasni olyasvalaki, aki nem szereti a science-fictiont, a cyberpunk ugyanis ebből eredeztethető, ilyen alapokra épült. Gibsonra a könyv megírásakor legnagyobb hatással Philip K. Dick művei és Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje (egyébként ez is Dick-adaptáció) voltak. A regény eredeti címe (Neuromancer) a neuron, a románc és a nekromanta szavakból keveredett ki, melyet csak a történet vége felé érthetünk meg teljes egészében. Az író a könyvben a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság, a számítógépek jövőjét taglalja, egy antiutópisztikus világba helyezve a cselekményt, mely túlságosan is elképzelhetően fest már most, huszonhárom évvel az első kiadás után is. A sötét, borús helyszínek leírásával, a szereplők karaktereivel, a számítástechnika jövőbeli fejlettségének elképzelésével Gibson valami borzasztó, szinte felfoghatatlan érzést vált ki az olvasóból, s ezt csak fokozza a történet előrehaladtával (és akkor az utolsó pár sorról már ne is beszéljünk). A mindennapi élethez csatlakoztatja a kábítószerek állandó jelenlétét, és bizony a szókimondástól sem riad vissza.

Érdekesség, hogy a szerző úgy írt egy számítógépek által behálózott világról, hogy addig még csak nem is látott számítógépet. Talán így sikerülhetett neki ez a borzongató regény, egy igazi alapmű megalkotása. A későbbi technikai fejlesztések során a szakemberek gyakran nyúltak a Neurománchoz, hogy egy-egy újabb találmányt innen nevezzenek el. A Mátrix c. kasszasiker alapötlete is innen származik (túlságosan is direktül, hiszen a könyvben is mátrixnak hívják a mesterséges világot), csak az a gond vele, hogy a film készítőinek eszükbe sem jutott megvásárolni a jogdíjakat. ĺgy aztán ne csodálkozzunk, ha a Neurománc megfilmesítésében már senki sem látott fantáziát. Mindezek ellenére William Gibson mégsem perel. Ilyen szempontból is eltér az őt körülvevő társadalomtól… Gibson egyébként egész trilógiát hozott létre, miután megírta a Számláló nullára és a Mona Lisa Overdrive című folytatásokat, ám ezek messze nem sikerültek olyan jól, s nem is váltottak ki olyan hatást, mint a Neurománc. A regény először 1992-ben jelent meg magyarul, Ajkay Örkény nagyszerű fordításában.