<p>Ismeretterjesztő előadásokat tartottak neves magyar tudósok a gútai Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskolában és Gimnáziumban. A Tudományok napja előadássorozat rendkívüli érdeklődésnek örvend a régióban, hiszen mintegy 300 résztvevője volt az eseménynek.</p>
Világjáró magyarok Gútán
BORKA ROLAND
Nemcsak a diákok számára voltak élvezetesek az előadások, hanem az idősebb korosztály is érdekesnek találta őket. Gúta valamennyi iskolai intézménye mellett Naszvadról, Szímőről, Galántáról, Érsekújvárból, Szencről, Léváról, Ekecsről, Komáromból, Dunaszerdahelyről, de Kisbérről és Tatabányáról is érkeztek érdeklődők. A hatodik alkalommal megrendezett tudományos napon neves tudósok és szakemberek előadásait lehetett meghallgatni. Dr. Szekeres László, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanára Élősködők az állatvilágban címmel tartott előadást. Az Okostojás elnevezésű új logikai játékról a feltaláló, Zagyvai András beszélt. A 3D-s dinamikus logikával és ügyességi labirintussal elkészített Okostojás (Smartegg) több mint játék: 2012-ben a Nob Yoshigahara játéktervező versenyen elnyerte a zsűri különdíját.
Ozogány Ernő villamosmérnök, tudomány- és technikatörténeti szakíró Magyar atomocska címmel az atomelméletről beszélt. Dr. Teleki Aba, a mágneses kísérletekkel ismertette meg hallgatóságát. Egyfajta kikapcsolódásnak bizonyult Kovács Zoltán és Lőrincz Adrián, a Vándorláss Polgári Társulás tagjainak előadása, amely a Tawahka expedíció során szerzett hondurasi tapasztalataikról szólt szórakoztatóan, ugyanakkor elgondolkodtató módon.
A legnagyobb sikere a látványos helikopteres bemutatónak volt. Juhos Sándor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Robotika Szakosztályának alapítója Robotvezérelt helikopter a jövő filmezési technikájában c. előadásával és interaktív bemutatójával szintén lekötötte a közönség figyelmét. Az érdeklődők saját szemükkel láthatták a belsőégésű motoros és a villanymotoros távirányítós helikopterek közötti különbséget, valamint a helikopterre rögzített videokamerával madártávlatból készült élő felvételt nézhettek a kivetítőn.
A rendezvénynek otthont adó iskolában Világjáró magyarjaink címmel minikiállítás nyílt, amelynek anyagát diákok és tanárok közösen készítették. A rendezvény célja egyebek mellett felkelteni a közép- és alapiskolás diákok érdeklődését a tudomány világa iránt, valamint ápolni a baráti kapcsolatokata régió iskolái, azok diákjai és tanárai közt. A Cseppek a tudomány tengeréből mottó jegyében zajló rendezvénynek immár másodízben szerves részét képezi a Heuréka! elnevezésű tudománytörténeti vetélkedő. Az idei évfolyam címe Világjáró magyarok volt, s témájában távoli tájak magyar felfedezőinek, kutatóinak az életét és munkáját járta körül. A komáromi Duna Menti Múzeum történésze, Galo Vilmos ötlete alapján összeállított vetélkedőn tíz csapat versengett. A háromtagú csapatok a hét feladatsorból álló versenyen a tárgyi tudás mellett a logikai készségekről is tanúbizonyságot adhattak. A 3. helyezett az érsekújvári Pázmány Péter Magyar Tannyelvű Gimnázium csapata (Kosík René, Csányi Márk, Szmolka Bálint; felkészítő tanár: Mojzes Ildikó) lett. Második helyen a gútai Schola Privata Gutaiensis Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola csapata (Balogh Ákos, Varga Dávid, Vysocký Dávid, felkészítő tanár: Szuri Dezső) végzett. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára a szenci Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Gimnázium csapata (Simon Bence, Gujber Gabriella, Bors Marianna; felkészítő tanár: Filler Krisztina) léphetett. A szervezők célja olyan újszerű vetélkedő útjnak indítása volt, amelytémájának, meglepő és kreatív feladatok, újszerű képi megjelenítésének köszönhetően túlmutat a szlovákiai magyar iskolák által látogatott eddigi vetélkedőkön.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.