Tanácsadói szolgálat a pályázatíráshoz

Új szolgáltatással bővíti tevékenységét a Katedra Alapítvány: A pályázatírásban jártas szakembereket, tanácsadókat közvetít az ilyen segítséget igénylő iskoláknak.

Új szolgáltatással bővíti tevékenységét a Katedra Alapítvány: A pályázatírásban jártas szakembereket, tanácsadókat közvetít az ilyen segítséget igénylő iskoláknak.

„A tanácsadói szolgálatot, amelyet a Szülőföld Alapítvány támogatásának köszönhetően indítunk, azoknak az iskoláknak, illetve munkatársainak szánjuk, akik projekteket szándékoznak írni, szeretnék megtanulni ezt a szakmát – mondta Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója. – A pedagógusszövetséggel és a Fórum Kisebbségkutató Intézettel közösen végezzük majd ezt a munkát. Nagyon sok iskola jelezte már, hogy igényt tart a szolgáltatásra. A mi szerepünk az, hogy összegyűjtjük a jelentkezéseket, és közvetítjük az iskoláknak azokat a szakembereket, akik a pályázatírásban segíteni tudnak nekik. Napjainkban egyre nagyobb a szerepük a pályázatoknak. Azontúl, hogy az iskola megkapja a fejkvótát, fontos, hogy saját ötletei, különböző pályázatok révén is pénzhez juthasson. A fennmaradás, a fejlődés szempontjából ez elengedhetetlen. Sikeres pályázó azonban csak úgy lehet valaki, ha benyújtott pályázata megfelel az előírásoknak. Hiába a remek ötlet, ha elbíráláskor a pályázat az első rostán kiesik, mert nem szabályos. Az első szakmai találkozót a projektírók és a pedagógusok számára most pénteken tartjuk Somorján, a Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában.”

Idén sem maradnak el a Katedra Alapítvány hagyományos rendezvényei. A Katedra Társaságnak 2006-ban is négy ülést tart, négy különböző, szakmai szempontból fontosnak, időszerűnek tartott témával. A témákat a pedagógusok visszajelzéseit, valamint a Katedra Társaság tagjainak és a Katedra folyóirat munkatársainak javaslatait figyelembe véve határozzák meg.

„Ebben az évben is megtartjuk a Katedra Napokat. Jó hírként mondom, hogy ezúttal is a pedagógusszövetséggel közösen szervezzük ezt a rendezvénysorozatot – közölte Hodossy Gyula. – Az együttműködésünk tavaly kezdődött, és nagyon gyümölcsözőnek bizonyult. Készülünk a tanulmányi versenyek döntőire, amelyek májusban, Dunaszerdahelyen lesznek. Ebben az esztendőben is 5–6 ezer gyerek kapcsolódott be a versenybe. Ez a létszám a felkészítő tanárok munkájának is köszönhető, és külön köszönet illeti azokat a pedagógusokat is, akik a példákat hónapról hónapra készítik, illetve a beküldött feladatokat javítják. A hagyományos tantárgyi versenyek mellett folytatódik a környezetvédelmi verseny, amelybe csaknem ezer gyerek kapcsolódott be. Ez mindenképpen jól jel, azt mutatja, hogy van érdeklődés a téma iránt. Az országos döntőt, amelyre a tíz legjobb csapat kap meghívást, Meleghegyen rendezzük meg a környezetvédelmi minisztériummal együttműködve. A Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságával közösen meghirdetjük a szépírói versenyt, amelynek már tavaly és tavalyelőtt is nagy sikere volt. Nyárra ismét egy négynapos szakmai körutat tervezünk azon pedagógusok számára, akik év közben a Katedra Alapítványon, a Katedra Társaságon, illetve a Katedra folyóiraton belül együttműködnek velünk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?