Szerepet játszom, hogy önmagam lehessek

Tatabányától nem messze van egy falucska, Vértesomló. Itt lakik Hartdégen Éva, akit pár évvel ezelőtt úgymond megfertőzött ez a játék. De hogy mi is ez valójában, az kiderül a vele készült beszélgetésből.

Mielőtt arról beszélnénk, mi a játék lényege – mert úgy tudom, tájainkon nem nagyon foglalkoznak vele, és jóval kevesebben ismerik, mint Magyarországon – talán elmesélhetnéd, tudomásod szerint honnan származik. Te hogyan csöppentél bele?

Úgy tudom, hogy e játékot a hatvanas években találták ki amerikai egyetemisták. Ez lényegében a szórakozás, a kikapcsolódás egyik formája. Nos, azóta szinte mindenütt elterjedt, különböző nyelvekre fordították le a szabályait, bár sok úgynevezett „világot” még csak angol nyelven lehet megszerezni Magyarországon. Én hét éve ismerkedtem meg vele. Tatán az ifjúsági Vöröskereszt égisze alatt fut egy szerepjátszó klub, és amikor a tagjaival találkoztam, ők mondták el, hogy mi is ez. Engem mindig is vonzott a fantázia világa, a különleges dolgok. ĺgy csöppentem bele.

Van ennek valamiféle „szakiro-dalma“?

Minden elképzelt „világnak“ van. A lehetőségek száma valóban végtelen. Van „fantasy“, science fiction, esetleg horror, történelmi témák, úgyhogy bármit el lehet játszani. Mindegyik „világhoz“ kitaláltak háttértörténeteket, leírták, hogy milyen annak a világnak a társadalma, milyen a politikája, milyen a hierarchiája. Ehhez megjelentetnek alapkönyveket, amelyek a szabálykönyvek. Ezek leírják, hogyan is kell az egyes a világokban játszani, mozogni a szereplőknek, továbbá kiegészítő könyvek is léteznek. Rengeteg „világ“ van, s mindegyik „világhoz” legalább tíz-húsz könyv, amiről tudomásom van. Például van egy olyan szerepjáték, amely Tolkien világára épül. Őt valószínűleg sokan ismerik, de csináltak már játékot a Terminator vagy a Csillagok Háborúja alapján, vannak olyan világok, amelyeket Conan, a barbár ihletett. Létezik olyan szerepjáték, amelyet a középkori Európában lehet játszani, és van, amelyet napjainkban, vagy a jövőben. Az egészben az a szenzációs, hogy akárki eljátszhat akármit, nem kell hozzá semmi, csak fantázia. Ha úgy akarja, lehet boszorkány, varázsló, lovag, démon, tündér, vagy „csak” egyszerű hétköznapi ember.

Az első szerepjáték alkalmával milyen szabályokat kellett megtanulnod? Észrevehető-e, ha megszeged a játék írott és íratlan szabályait? Azóta milyen játékokban vettél részt?

Ez egy mesevilág. Képletesen szólva beteszed a lábad ebbe a mesevilágba, ami a valóságban azt jelenti, hogy egy társaság valahol összejön, tehát mondjuk öten-hatan egy asztalhoz ülnek és elkezdenek egy bizonyos játékot játszani. Tehát előre megbeszélik, milyen világban és milyen szereplőkkel „dolgoznak“ majd.

Előre tudják a történetet, az eljátszandó mesét? Gondolom, baráti társaságról van szó, különben nehezen működhetne a dolog, legalábbis én, mint kívülálló így gondolom.

Teljesen idegenekkel is működik, de ha egy szerepjátszó társaság évek óta összejár, akkor a csapat összekovácsolódik. Ez úgy történik, hogy megbeszéljük, mondjuk science fictiont fogunk játszani, akkor elővakarjuk azokat a könyveket, amelyek ehhez kapcsolódnak, tehát megnézzük a szabályrendszert. Kitalálunk egy képzeletbeli személyt.

Mindenki magának?

Természetesen mindenki magának, egy olyan lényt, embert, állatot, fantázia szülte valakit vagy valamit, amit vagy akit el szeretne játszani. Ez lehet egy számítógépkalóz, egy bárénekesnő, akárki. Minden szabálykönyvben elolvasható, hogyan is kell kidolgozni a karaktert, egy papírlapon a karakter különböző tulajdonságainak az értékei is meg vannak határozva, és mi döntjük el, hogy erős akar-e lenni, okos, szép, ügyes, értsen a számítógépekhez, vagy esetleg lovagolni tudjon, jó atléta legyen. Különleges képességeket is lehet választani a karakterhez. Természetesen ez minden szabályrendszernél másképp működik. Ennek alapján kidolgozzuk a karaktert, és utána kezdődhet a játék.

Gondolom nem olyan egyszerű nekiállni játszani, feltehetően előtte alaposan megbeszélitek, hogy kinek mi lesz a szerepe és milyen „karaktert” hoz majd. Vagy ez netán meglepetés? Egyébként rendszeresen összejártok, ti szerepjátékosok? Hiszen ehhez sok idő kell... Ti öten-hatan biztosan gyakran találkoztok, de esetleg előfordul az is, hogy előre nem remélt új szereplők, illetve karakterek is megjelennek köztetek?

Az egész sztorit – mert a cselekményfolyamot, a történetet így hívják, hívjuk – akár több évig is játszhatjuk ugyanazzal a szereplőgárdával, de az is előfordulhat, hogy csak egyszer játsszuk el a történetet. Az egészet az úgynevezett mesélő, a kalandmester fogja össze. Ő az, aki kitalál egy vezérfonalat, de az egész játék improvizáció. A játékos karakterek általában nem tudják, hogy a másiknak milyen képességei vannak, és hogy kicsoda ő valójában. Tehát ugyanaz játszódik le, mint a való életben, hogyha összejön egy társaság, az elején még nem ismerik egymást. Menet közben improvizálnak. A mesélőnek elsősorban az a dolga, hogy a szereplőket, vagyis a karaktereket megpróbálja a vezérfonalnál tartani, tehát a sztorinál, amelyet kitalált, de igazából a mesélő és a játékosok együtt szövik a történetet. Tehát nem lehet tudni, hogyha mondjuk a jövő héten folytatjuk ezt a mesét, ezt a játékot, akkor mi következik.

Te az emberiség történetét elmesélő szerepjátékban milyen karaktert alakítasz?

A legutóbb egy Vesta-papnő voltam. Az egyik fiú játszotta Septimus Severiust, aki még csak hadvezér volt az elején, egy másik srác játszotta az ő katonai parancsnokát, egy harmadik pedig az ideiglenes pontifex maximus volt Rómában, aki az öt császárjelöltből kiválasztotta azt, amelyik az ő érdekének felel meg.

Most hol tartotok?

193-dik résznél.

Melyik volt eddig a legizgalmasabb szereped, karaktered? Azt mondod, jó dolog, ha az ember végigmegy az emberiség történelmén, mert sokat lehet belőle tanulni.

Két karakter nőtt nagyon a szívemhez. Az egyik, amellyel még a kezdetek kezdetén játszottam. Ő egy tündér-grófnő volt, Enala Vil, és ĺrországból származott. A huszadik század végén, tehát lényegében a mostani időben játszódott a történet. Volt itt minden: világmegmentések, New York megszabadítása a vámpíroktól és egyéb „nyalánkságok”. Ezt a sztorit másfél évig játszottam ugyanazzal a gárdával. Enala férjhez ment, gyereke lett, járt az álmok birodalmában, sokminden megtörtént vele. Közben ugyanúgy lement reggel a boltba megvenni a fél liter tejet és hitelkártyával fizetett. A másik mese pedig egy sivatagbolygón játszódott. Képzelj el egy helyet, ahol olyasmi népek laknak, mint a Conan, a barbárban. Ott egy félig törpe, félig ember gladiátornőt játszottam, akivel szintén nagyon sok időt eltöltöttem. A végén isten lett belőle, teremtettek neki egy világot, ittunk az istenek esszenciájából, eljutottunk oda, ahol az istenek születnek, de ez egy elég hosszú történet volt. Az elején még rabszolgaként indult a karakterem...

Mennyire formálod te annak a szerepét, akinek a bőrébe bújtál, és mennyire formáják menet közben a többiek? Kiszámítható-e, hogy hová fejlődik a karaktered, és hogyan befolyásolhatod a többiek figuráját?

Itt a szerepjáték lényege. Amikor én belebújok egy karakterbe, kell, hogy ő a fejemben tökéletes személyiségként létezzen. Tehát tudjam, hogy milyenek az érzelmei, hogyan viselkedjen egy adott helyzetben. Természetesen a többiek is formálhatják, hiszen belecsalhatják olyan helyzetekbe, amelyek esetleg megváltoztatják őt. De általában, ha hoszabb ideje játszom egy figurával, az általában teljesen kiforrottá válik. Nagyrészt mindenki kosztümben jön, de a korok keverednek. Azonban nyugodtan meg lehet jelenni hétköznapi öltözékben is, hogyha a karakterünk megkívánja.

Te hogy érzed, ez csak a fiatalok játéka, vagy elsősorban a fiataloké? Ilyenkor az ember még sokkal nyitottabb a másik ember felé, tehát még kialakulatlanok a jellemek. Ez elősegíti az egyént abban, hogy szilárduljon az ő privát jelleme? Vagy pedig az állandó karakterváltás szétzilálja a jellemet, és kaméleonná változtat?

Megint csak a saját példámból tudok kiindulni. Én nem tudnék gonosz karaktert játszani, hiába indulok neki, hogy most egy velejéig romlott nőszemélyt fogok eljátszani, biztos, hogy elbotlok, sa figura jó lesz. A fiataloknak több idejük van és szeretik szárnyaltatni a képzeletüket. Azonban sok idősebb, középkorú embert ismerek, aki szerepjátékos. De több a fiatal, hiszen több fiatal jár moziba és olvas ilyesfajta könyveket.

Ha mondjuk másfél évig játszotok egy történetet, ez egészen komoly regénnyé terebélyesedhet. Beszélt regénnyé. Nem lenne jó egyszer lejegyezni?

Volt már nem is egy sztori, amelyet folyamatosan leírtam. Rögtönzésünk sokszor olyan ötletes, fordulatos, érdekes, hogy nem olvastam még hasonlót, és ezt nem nagyképűségből mondom. Talán jó lenne lejegyezni, megírni. Elég nagy munka és tehetség kellene hozzá, hiszen amint leírsz valamit, átléped a műfaj kereteit, s az már egy egészen más világ. Jó lenne azonban egy-egy történetet írásban is szavakba foglalni.