Sivár diákszállók

A kollégiumoknak egyre jobb körülményeket kellene biztosítaniuk a diákok számára, lehetőséget a megfelelő tanulásra, művelődésre és szórakozásra. Sajnos ezeket a követeléseket nem mindig tudják teljesíteni, mert kevés a férőhely, és az anyagi lehetőségek is korlátozottak.

A kollégiumoknak egyre jobb körülményeket kellene biztosítaniuk a diákok számára, lehetőséget a megfelelő tanulásra, művelődésre és szórakozásra. Sajnos ezeket a követeléseket nem mindig tudják teljesíteni, mert kevés a férőhely, és az anyagi lehetőségek is korlátozottak. A kollégiumok elégtelen befogadóképessége a diákoknak és az egyetemeknek már jópár éve gondot jelent. Bár az iskolák évről évre több diákot szeretnének az iskolapadokban látni, a megfelelő elszállásolásukról nem tudnak gondoskodni.

Ferdinand Devínsky, a Comenius Egyetem rektora így vélekedik erről a problémáról: „az egyetemünkre felvételt nyert többezer diák közül mintegy ezren azért nem kezdik meg tanulmányaikat, mert nem tudunk nekik szállást biztosítani.“ Ezen okból kifolyólag elengedhetetlennek tartja, hogy a Comenius Egyetem további diákszállókat biztosítson, hiszen a hosszútávú kollégiumhiány a jövőbeni értelmiségi réteg megfogyatkozását is előidézheti.

Míg országos szinten 1999-ben nyolcezer diákot nem tudtak elszállásolni, egy évvel később ez a szám már 9557-re, 2001-ben már 11 400-re rúgott. A helyzet a fővárosban és Nyitrán a legválságosabb.

„Ha a szülők megtudnák, milyen körülmények között laknak a diákszállókon egyetemista gyermekeik, biztosan kevesen küldenék továbbtanulni őket“ – mondja egy édesanya, aki személyesen meggyőződött a szállások minőségéről.

Tehát ez a sivár valóság. Igaz, nagyon nehezen jutnak a diákok kollégiumhoz, mert az elbírálásnál egyrészt kevés a férőhely, másrészt pedig a lakóhelytől való távolságot, a tanulmányi eredményeket, szociális és egészségügyi állapotot is beszámítják.

Alapvető gond, hogy vagy nincs egyáltalán szálláslehetőség, vagy ami van, az pedig színvonalon aluli, nem felel meg az alapvető egészségügyi előírásoknak. Ezek után nagy fába vágja az az egyetemre készülő diák a fejszéjét, akinek nem adatott meg az a privilégium, hogy a fővárosba vagy más egyetemi városba pottyantotta le a gólya. A diák szembesül a kosszal, zajjal, s ha van rá elég pénze, albérletbe költözhet. De ez a mai árak mellett nagy terhet ró a szülőkre, ha az egyetemista nem segít legalább részlegesen ezen költségek előteremtésében.

KÖRKÉRDÉS

Elégedett vagy a diákszállóval, ahol laksz?

Balázs, a Szlovák Műszaki Egyetem harmadéves hallgatója: Dunaszerdahelyről származom, ezért nem kaptam kollégiumot, mert úgy határozott a diákönkormányzat, hogy 60 km-ről minden nap bejárhatok. Meg is próbáltam az ingázást, de mire este hazaértem, mindig nagyon fáradt voltam, nem volt már erőm tanulni. Most feketézek, tehát nem legálisan lakom egy fősulis szállón. Rizikós, mert nagy az esélye, hogy felfedezik a csalafintaságot, de arra nincs pénzem, hogy a tankönyvek megvásárlása mellett még albérletet fizessek.

Ági, a Comenius Egyetem másodéves hallgatója: Én szerencsére az elbírálás második fordulójában, októberben kaptam kollégiumot, addig barátoknál laktam. A diákszálló nem épp egy hotel, kosz, bűz és zaj van, de hát egyelőre ezt ki kell bírni. A Malomvölgyben lakom, ahol rengeteg a diákszálló és a diák, van élet, buli. Ha neki akarok fogni a tanulásnak, inkább hazamegyek Fülekre, ott nagyobb a nyugalom, jobban megy a vizsgára való felkészülés. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?