Sapientiás diákként Marosvásárhelyen

A nevem Smíd Kitti, 19 éves vagyok, felvidéki. Szeptemberben kezdtem meg tanulmányaimat az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karának diákjaként, angol–magyar fordító és tolmács szakon, Marosvásárhelyen. Az, hogy Szlovákiából hogyan kerültem ide, igen hosszú történet. Igazából az történt, hogy míg vártam a felvételi eredményeket a szlovákiai egyetemekről, egy olyan ötlet pattant ki a fejemből, ami pozitív irányban változtatta meg az életemet. Olyan dologba vágtam a fejszémet, ami kisebb-nagyobb nehézségek árán, de mégis szerencsésen végződött. Vagy éppen kezdődött.

Előtte soha nem hallottam a Sapientia egyetemről, míg utána nem néztem. Erdélyben élő barátaimnál érdeklődtem, és kielégítő válaszokat kaptam. Így hát nekivágtam az útnak, megvolt a felvételi, és később értesültem arról, hogy felvettek. A hír, hogy Felvidékről jött egy lány, gyorsan elterjedt mind a diákok, mind a tanárok között. Több interjút is készítettek velem. Mindenki kérdezte, hogyan kerültem ide, miért ilyen messzire. A szokásos kérdés persze mindenkinek az volt, hogy tudok-e románul. A válasz persze „nem” volt. Most, hogy itt vagyok már fél éve, némi romántudás ragad rám, de nem sok. Mivel angol–magyar fordító szakos vagyok, nem szükséges a román nyelv ismerete. De van olyan tantárgy, ahol román szöveget kell fordítanunk magyarra. Ez alól fel vagyok mentve. Vizsgán csak angol szöveget kapok. Természetesen nem azt mondom, hogy a tanárok kivételeznek, csak tekintettel vannak a diákok érdekeire. Minden egyes diák ugyanúgy számít. Mindenkire fordítanak időt, segítőkészek, és a legjobb dolog szerintem, hogy képesek velünk azonosulni. Persze elvárások vannak, de ez egy olyan közösség, ahol szívesen van az ember. A diákok közötti viszony sem mindennapi. Nincsenek csoportok, nincsenek lenézések, nem közösítenek ki senkit. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Az egyetemünk jobbnál jobb programokat szervez, mint pl. filmmaraton, Mikulás kupa, gólyabál, gólyatábor. Részt veszünk a diáknapokon, és aktívan lehet tevékenykedni a hallgatói önkormányzatban is.

Ami engem illet, én nem féltem megpróbálni a lehetetlent. Itt vagyok, és nagyon szeretek itt lenni. Igaz, hogy némi költséggel jár. De ha az ember nem szerez tapasztalatokat, és nem ismer meg más embereket, más környezetben, soha nem ismeri meg a világot. Könnyen be lehet illeszkedni, és nem kell félni. Bátran neki kell vágni, hiszen aki mer, az nyer.

Smíd Kitti