Philip K. Dick: Az Alfa hold klánjai

Az Alfa hold klánjai 1964-ben jelent meg először, és Philip K. Dicknek azon regényei közé tartozik, ahol az író kissé kibújik önmagából: a science-fiction jellemző jegyeit olyan tömény mennyiségben használja, amennyire csak lehetséges. A történet is a humorosabb alkotásai közé tartozik, bár azért a sorok közt néha lehet találni némi társadalomkritikát és efféle nyalánkságokat. A regény alapötletét tagadhatatlanul két dolog adta: az egyik a szerző magánéletének keserű darabkája, a másik az elmebetegségek tanulmányozása.

A történet az Alfa III M2 holdon kezdődik (és zömében ott is játszódik), ahol annak idején, jó huszonöt évvel korábban egy elmegyógyintézet működött. Csakhogy egy szép napon a lakók fellázadtak az embertelen viselkedés ellen, szétverték a szanatóriumot, elüldözték az orvosokat, és azóta különféle kolóniákba települve élik nem mindennapi életüket. Dick különös hangsúlyt helyez a betegségek elemzésére, és ez már magában érdekessé teszi a könyvet. Az egyes kolóniákba skizofréniás, paranoiás, mániákus, hebefrén, rögeszmés-kényszeres, depressziós és polimorfikus skizofréniás betegek verődtek, és úgy gondolják, az a normális, ahogy ők élnek. A másik helyszín (ez szerepel kevesebbszer) a Föld, vagyis a Terra, ahol Chuck Rittersdorf CIA-ügynök éppen elválni készül a feleségétől (íme az önéletrajzi töltés, illetve annak minden iróniája és keserűsége). Rittersdorf felesége egy orvosi csapat élén éppen az Alfa holdra készül, hogy pszichiátriai teszteknek vesse alá az elmeháborodott lakókat, és Rittersdorf úgy gondolja, ott majd egy ügyes csellel elteheti láb alól a zsémbes exfeleséget. Végül aztán minden fordítva sül el.

A regény Dick legszórakoztatóbb művei közé tartozik, pont olyan olvasmány, melyet az ember délutánonként, fáradtan vesz kézbe, ha épp így kíván kikapcsolódni. Különösképp nincsenek teológiai és metafizikai kérdések, kétségbeesett valóságkeresés, drogos élmények meg hasonlók, sőt még a befejezés is pozitív és egyértelmű, szóval látszik, hogy a szerző nem mindig akart komoly és komor lenni, néha azért mosolygott is. Hát ne habozzunk kézbe venni ezt a kellemesen humoros és izgalmas könyvet: mosolyogjunk együtt a tragikus véget ért, valóban fantasztikus íróval.