Nyolc nap az Alpok lábainál

Mi, akik úgy döntöttünk, hogy idén is szeretnénk gyakorolni német nyelvtudásunkat, április 10-én elindultunk Dél-Tirolba, Olaszország németek lakta területére. Ausztrián, Németországon keresztül 12 órás utazás után érkeztünk meg Schlandersbe, ahol a gimnázium vendégszerető tanárai és a 2.w osztály (akikkel ez a cserekapcsolat létrejött) már nagyon vártak minket. A „nagy találkozások“ pillanataiban örömünknél csak idegességünk és kíváncsiságunk volt nagyobb, de látva a barátságos arcokat, a feszültség lassan mindenkiben feloldódott. Délelőttjeinket a mienktől nagyban eltérő gimnáziumukban töltöttük, ahol olasz-, matematika-, német-, testnevelés- és informatikaórák keretén belül megismerkedtünk az oktatás ottani módszerével, amelynek hatékonyságát elismerjük. A diákok felszabadultabbak, lazábbak, az új dolgok felé nyitottabbak, mint ahogyan ez nálunk megszokott.

A tanítás után egyik nap sem szenvedtünk hiányt programokból. Volt alkalmunk közösen piknikezni; megnéztük Glurns-ot, a világ legkisebb városát; a számtalan dél-tiroli vár egyikét, Churburgot; meglátogattuk a világ legmgasabban fekvő bencés kolostorát; kirándultunk Dél-Tirol fővárosának tartott Bozenbe is, ahol „élőben“ láttuk Ötzit, a több mint 5000 éves glecscserembert.

A vasárnapot mindenki „új családjával“ töltötte, s ez jó alkalom volt arra, hogy egy kicsit megismerjük szokásaikat, életkörülményeiket. Úgy gondolom, mindanynyiunk nevében el-mondhatom, hogy az ott élő emberek rendkívül barátságosak, vendégszeretetük pedig határtalan.

A kezdeti nehézségek ellenére a diákokkal is sikerült megtalálnunk a közös hangot. Min-denki nagyon aranyos volt, igyekeztek mindig a kedvünkben járni, s nem adtak alkalmat arra, hogy akár egy percig is unatkozzunk.

Keddi napunkat utazással töltöttük: megnéztük a Garda-tavat, majd Veronát, ahol látva Júlia magas erkélyét (és a még magasabb kőfalat) beleéltük magunk Rómeó könnyűnek nem mondható helyzetébe. Az eső sem akadályozott meg minket abban, hogy megmásszuk a város má- sik nevezetességének számító római kori aréna magas lépcsőit.

A sok közös program és a jó hangulat az utolsó napokra összekovácsolt bennünket, a búcsú-zást csak az könnyítette meg, hogy szeptember közepén, Komáromban viszontlátjuk egymást. Ennek reményében indultunk vissza április 17-én, szívünkbe zárva a megismert embereket és a gyönyörű alpesi tájat.

Öllős Ágota (Septimo)

Selye János Gimnázium, Komárom