Ne kezdjünk szorongva!

Itt-ott sárgulnak már a lombok, hűvösebbek a reggelek, korábban sötétedik, lassan vége a gondtalan nyárnak. Szélesre tárt kapukkal várják az iskolák diákjaikat, közöttük is leginkább az örök megújulást képviselő első osztályosokat. A kis ovisokból nagy iskolások lesznek.

Gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt okoz némi szorongást az iskolakezdés, de sok örömöt is jelent, amennyiben jól döntöttek, és megfelelő időben történt a gyermek beiskolázása is.

Mit jelent az iskolaérettség?

A fejlődése során a gyermek több, szakaszosan jól elkülöníthető testi változáson megy keresztül. Hatéves kor körül a hosszú, csöves csontok megnyúlása következtében hirtelen nagyon megnő. Fizikai ereje fokozódik, ami nélkülözhetetlen lesz a kitartó munkához. Valamelyest csökken a gyermek mozgásigénye, de ez nem azt jelenti, hogy nincs szüksége a friss levegőn való ugrándozásra, mozgásra. Ellenkezőleg: tudatosan kell fizikai erőnlétét növelni. Az iskolai elfoglaltságok fizikailag is nagyon fárasztóak, és ha a gyermek fáradékony, teljesítményei is megsínylik ezt.

Tapasztalhatjuk az anatómiai változásokat a kéz fejlődésében is. A kéztőcsontok, a kéz ízületei ekkorra jelentős fejlődésen mennek át, ami lehetővé teszi a finommotorika (mozgatás) kiteljesedését. Ez az alapja a folyóírás elsajátításának is. A motoros ügyesség fokozza a gyermek önállóságát – egyedül tud öltözni, cipőfűzőt kötni, barkácsolni, egyszerű, de igen hasznos munkákat végezni stb. –, amellett terhelhetőbbé, kitartóbbá válik. Ezen tulajdonságok befolyásolják pszichés fejlődését.

Kulcsszónak számít a beiskolázás és a sikeres iskolai előmenetel szempontjából a gyermek feladattudata és feladattartása. E tulajdonságok a fizikai alapok mellett egyfajta pszichés érettséget is jelentenek. Ez elsősorban azt a motivációs szintet jelöli, mely a megismerésre, az új ismeretek befogadására készteti a gyermeket. A kíváncsiság minden életkorban alapvető emberi tulajdonság, de kisiskolás korban ez még inkább érvényesül. A szabálytudat kialakulásával, a szabályok belsővé válásával nő a gyermek fegyelmezettsége. A fegyelmezettség pedig növeli figyelmét, akaraterejét. Feladatvégzése során nincs már szüksége állandó külső kontrollra, figyelmeztetésre. Megteremtődnek az önkontroll kialakulásának alapjai.

Új környezet, új gondok

Nagyon fontos a gyermek szociális érettsége. Mennyire képes egy közösségbe beilleszkedni, a közösség szabályaihoz igazodni, társaival való viszonyában milyen stratégiákat és taktikákat alkalmaz, megtanult-e már bizonyos mértékig kompromisszumot kötni? Ezek a tulajdonságok alapvetően befolyásolják a gyermek viselkedését, és egy új szituációban, új környezetben, többnyire ismeretlen társaságban fokozottan érvényesülnek. Vannak, akik uralkodni próbálnak a többi gyermek fölött, míg mások teljesen alárendelik magukat egyes társaiknak. Egyik véglet sem jó, és erre különösen a pedagógusoknak kell odafigyelniük. Akik nincsenek hozzászokva a közösséghez való igazodáshoz, az esetleges konfliktus megfelelő kezeléséhez (mert pl. nem jártak óvodába vagy csak rendszertelenül), azoknak komoly nehézségeik támadhatnak.

Nehezen alkalmazkodó gyermekeknek mindig több problémájuk adódik az iskolában is. A viselkedési, magatartási zavarok a legszembetűnőbben zavarják az iskolai munkát. A gyakori negatív értékelés, esetleges büntetés ellenállást, agressziót válthat ki a gyermekből. Amennyiben ezt a problémát nem tudják megfelelően kezelni, komoly problémái lesznek a tananyag elsajátításában, az iskolai előmenetelben, és sikertelenné válhat.

Hozott tudással

Végül szóljunk az iskolakezdés és az iskolai előmenetel talán egyik legfontosabb eleméről: ez a mentális érettség, a megfelelő tudásszint, melyre az iskolai tanulmányokat építeni lehet. Sok gyermek tanulási problémája abból adódik, hogy nem volt elegendő az a tudás, mellyel az iskolát megkezdte. Az iskolai követelményeket úgy alakították ki, hogy feltételeznek egyes ismeretet, képességeket. A gyermeknek tudnia kell bizonyos mértékig tájékozódni időben és térben; birtokában kell lennie egyfajta analitikus-szintetikus képességnek, megfelelő verbális szintnek; ismeretekkel kell rendelkeznie a számosság, a matematika területén is. Ha ezek hiányoznak, és nem tudja pótolni őket, menthetetlenül lemarad.

Nagyon fontos, hogy a szülők fokozott figyelemmel kövessék a gyermek teljesítményeit, és észleljék a viselkedésében, magatartásában megmutatkozó a legkisebb változásokat. Ez ugyanis a legjobb „műszer”, mely rögtön jelzi, hogyha valami nincs rendben. (he, ak)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?