Mit részesítünk előnyben?

Az utolsó éves középiskolások gyakran az utolsó pillanatban döntik el, milyen irányban, melyik felsőoktatási intézményben szeretnének továbbtanulni. A döntés ugyanis egyáltalán nem olyan könnyű, mint gondolnánk.

– A szüleimnek még könnyű volt – gondolhatják a pálya- és intézményválasztás előtt álló fiatalok. Kitanultak valamilyen szakmát, elvégeztek egy egyetemet vagy főiskolát, és biztosak lehettek abban, hogy a következő évtizedekben ugyanott dolgozhatnak, nem fenyegeti semmi munkahelyüket, szinte mindenkit ismertek a szakmában, a pozíciókért folyó versenyfutás is kisebb volt. Az elmúlt években azonban megváltozott a világ, szakmák tűntek el a süllyesztőben, és eddig soha nem látott foglalkozások születtek, olyanok, amelyekről a szülők és a tanárok sem tudnak túl sokat mondani. Ebben a helyzetben a választás is nehezebb, amelyhez az egyéni érdeklődés megismerése jelenti a kulcsot. A modern pályaválasztási tanácsadás hat fő foglalkozási területet különböztet meg, ezek segítségével próbálja meghatározni az egyes foglalkozásokhoz szükséges készségek körét. A pszichológusok úgy vélik: a személyes érdeklődés jelentős mértékben meghatározza, milyen tevékenységeket részesítenek előnyben a gyerekek. Ezek révén egyes területeken nagyon jó készségekre tehetnek szert, amelyeket későbbi életük során alkalmazni tudnak majd, és segítségükre lesz a pályaválasztásban is. Igazán hatékonyan és eredményesen csak az tud dolgozni felnőttként, aki az érdeklődésének, képességeinek és készségeinek megfelelő munkakört talál magának.

A hat fő érdeklődési irány és a hozzájuk kapcsolódó szakmacsoportok a következők:

Gyakorlati irányultság

A csoportba tartozók kedvelik az erőkifejtést, koordinációt és kézügyességet igénylő tevékenységeket, amelyeket kézzelfogható, látható eredményt hoznak. Elsősorban mechanikai, technikai, elektrotechnika és mezőgazdasági területen érdemes munkát keresniük.

Elméleti-kutató irányultság

A csoportba tartozók a fizikai, biológiai és kulturális jelenségek megfigyelését, kutatását érzik kihívásnak, erősségük elsősorban a matematika és a természettudományok a „reáltárgyak”.

Művészeti irányultság

Az ilyen személyek nyitott, kevésbé kötött helyzetekben szeretnek dolgozni, keresik a művészi önkifejezés lehetőségét, kedvelik azokat a munkahelyeket, ahol kiélhetik kreativitásukat. Elsősorban a nyelvi, művészeti, zenei, színjátszói és írói tevékenységi területeken érdemes munka után kutatniuk.

Szociális irányultság

Előnyben részesítik azokat a tevékenységeket, amelyet a tanításhoz, az oktatáshoz, az ellátáshoz, az ápoláshoz, a segítségnyújtáshoz kapcsolódnak. Erősségük a társas kapcsolatok területén keresendő.

Vállalkozói irányultság

A csoportba tartozók azokat a tevékenységeket részesítik előnyben, ahol a nyelv vagy más eszközök segítségével mások felett befolyást gyakorolhatnak, mozgósíthatják őket valamely cél érdekében, motiválhatják, irányíthatják őket. Erősségük a meggyőzés és vezetői képességeik.

Hagyománykövető irányultság

Kedvelik a szabályokhoz igazodó, szervezett munkavégzést, az adatokkal való foglalkozást, mint a nyilvántartások vezetését, rendszerezését, az igazgatási munkákat. Elsősorban számoláshoz kapcsolódó, illetve az üzleti élet területén érdemes munkát keresniük.

A fenti érdeklődési irányok kombinációival a legtöbb foglalkozás szakmai követelményeinek valamelyike leírható. Még mindig nem késő elgondolkodni azon, hogy a fenti alapján mely szakterületen érdemes szerencsét próbálni! (he, f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?