Minőségbiztosítás iskoláinkban

VOJTEK KATALIN

Hogyan kezdődött?

Tavasszal megkeresett Zuzana Lukačková, az Állami Tanfelügyelőség munkatársa, hogy nem vennénk-e részt a külső és belső minőségbiztosítás bevezetését megelőző kísérleti projektben. Noha akkor még nem tudtuk, hogy ez milyen nagy munkát ró ránk, kissé haboztunk, belevágjunk-e, mert kis közösség vagyunk, 170 gyerek és 19 pedagógus.

Mégis belevágtak.

Végül igent mondtunk, mert fontosnak tartjuk, hogy pontos képet kapjunk az iskola minőségéről, pozitív és negatív oldalairól, hisz javítás csak ezek ismeretében lehetséges. A felkínált hat kérdőív közül mi a szülők véleményét vizsgálót választottuk, ki is osztottuk a közös szülői értekezleten. A visszakapott hatalmas paksamétát több éjszakányi munkával fel kellett dolgoznunk, és a végeredményt – természetesen szlovákul – elküldtük az Állami Tanfelügyelőségnek. Statisztikailag felbontva tartalmazta, hogy a szülők melyik kérdésre hogyan válaszoltak, hogyan osztályoztak bennünket, hol adtak gyengébb jegyet, mire kell figyelnünk. A válaszok alapján elkészítettük a SWOT-analízist, tehát mi az iskola pozitív és negatív oldala, mik a javítanivalók, a rövid és hosszú távú célok, mi akadályozhatja a célkitűzések megvalósulását.

Okozott meglepetést az eredmény?

Kellemes meglepetést hozott: a szülők 88 százaléka elégedett az iskolánkkal és az itt folyó tanítás minőségével. Ez csodálatos. Mégis, a kérdésekre adott válaszokból derült ki igazán, mi az, ami tetszik nekik, és mi az, ami nem. Számunkra épp ez volt a legértékesebb.

Főleg mi nem tetszett?

A szülők többségének nem tetszett, hogy az udvaron parkoló van, és nem játszhatnak ott a gyerekek. Ebből fény derült egyik gyenge pontunkra: a kommunikáció hiányára. A szülők ugyanis nincsenek tisztában az anyagi lehetőségeinkkel. Egyszerű lenne azt mondani, hogy lezárjuk az udvart az autók előtt, és játszhatnak kint a gyerekek. De az udvar alatt halad a 40 éves kanalizáció, amit ki kellene cserélni, csak nincs rá pénz. Mert jó, most szépen felújítjuk, fásítjuk az udvart, de ha fél év múlva eltörik a cső, az egészet ismét széttúrhatjuk, kárba vész a munka és a ráköltött pénz. Probléma az is, hogy a belső udvar nincs szigetelve. Ha most rendbe rakjuk, és két év múlva a város bejelenti, hogy végre van pénz a szigetelésre, akkor megint csak tönkremegy minden addigi munka, mert beállványozzák az udvart. A másik, amit kifogásoltak a szülők: az iskola műszaki ellátottsága. Jó lenne minden osztályba interaktív tábla és számítógép, viszont azt kevesen tudják, hogy egy interaktív tábla ára 3500 euró. Már az is óriási dolog, hogy egy megnyert pályázatnak köszönhetően van egy interaktív termünk, és egy szponzorunk jóvoltából idén már az első osztály is kapott ilyen táblát. Egyszerre nem tudjuk felszerelni mindenhol, mert rengeteg pénzbe kerül.

Ha nincs pénz, mi a megoldás?

Többet kellene kommunikálni a problémáinkról, és akkor a szülők ezt megértenék. Ezenkívül össze kellene állítanunk egy tervet, hogy mi fontos, mi nem, és milyen sorrendben végzendők el a ránk váró feladatok.

Miután elküldték az értékelést az Állami Tanfelügyelőségnek, mi következett?

Megkérdeztük, érdekelné-e őket a magyarországi partnerünk, a mosonmagyaróvári Haller János Általános Iskola minőségbiztosítási programja. A szlovák szakemberek ugyanis már több helyen gyűjtöttek tapasztalatokat, voltak Walesben, Skóciában, Hollandiában, Csehországban, csak épp a déli szomszédról feledkeztek meg. Pedig Magyarországon ez már rég működik, a rendszer az évek folyamán többfajta újításon is keresztülment. Először központi volt a minőségbiztosítás, de miután kiderült, hogy nem felel meg minden iskolának, a központi alapján, de a helyi specialitások, célok figyelembe vételével minden iskola maga dolgozta ki a programját. Még itt is megtörtént, hogy egy-egy program túl szubjektívnak bizonyult, és objektivizálni kellett. A tanfelügyelőség örömmel fogadta a mosonmagyaróváriak minőségbiztosítási tervét, amelyet partnerünk készségesen a rendelkezésünkre bocsátott. Gyors szlovákra fordítása nem volt könnyű feladat, de közös erővel megbirkóztunk vele.

Tetszést aratott a mosonmagyaróvári program?

A tanfelügyelet dolgozói azt mondták, két nagyon fontos tanulsággal szolgált számukra: egyrészt, hogy minden iskolának magának kell elkészítenie a programját, de ehhez központi segítséget kell kapniuk. Másrészt az, hogy a minőségbiztosításnak objektívnak kell lennie. Mert nem az a cél, hogy a pedagógus megsértődjön, vagy elkeseredjen, amiért őt hármasra minősítették. Hanem az, hogy lehetőséget kapjon a korrekcióra, hogy javítson saját magán és a tanítási módszerein. Az Állami Tanfelügyelőség felkérésére ismertettük az anyagunkat azon a kétnapos konferencián, ahol vagy 270 iskolaigazgató és oktatási szakember tárgyalt a témáról. A beszámolónk nagy érdeklődést keltett. Az egész projekt anyagát könyv alakban megjelentették, és amire nagyon büszkék vagyunk, 11 alkalommal hivatkoznak benne az iskolánkra. Ezt a kiadványt minden szlovákiai iskola megkapja.

A projektben részt vett egyetlen magyar nyelvű iskola tehát jól szerepelt.

Úgy gondolom, a magyar iskoláknak is részt kell venniük ilyen dolgokban, mert ha nem tesszük, kaphatunk valamit, amiről úgy érezhetjük majd, hogy ránk erőltették. Meg kell mutatni, hogy mi sem ülünk ölbe tett kézzel, ráadásul még valami újjal is tudunk szolgálni. Nem szabad kimaradni, ha fontos dologról van szó. Márpedig a minőségbiztosítás fontos dolog, különösen számunkra, nemzetiségi iskolák számára. Fontos hallatni a hangunkat, elmondani, hogy kérem, egy nemzetiségi iskolát nem lehet olyan elvek szerint minőségbiztosításra kényszeríteni, mint egy zsolnait vagy egy árvait, mert nekünk más céljaink, más elképzeléseink vannak, mi azokat kívánjuk megjeleníteni a minőségbiztosítási programunkban. Ezért kell minden iskolának magának kidolgoznia a programját. Ha ezt nem mondjuk el, lehet, hogy a program körül bábáskodó szakembereknek ez nem jut eszükbe. Nagyon nagy munka volt, az egész tanári kart alaposan igénybe vette, de ha lesz annyi haszna, hogy figyelembe vehetjük a mi helyi magyar sajátosságainkat, akkor megérte dolgozni.