Megújult Kovács Koppány zenekara

A Rómeó Vérzik zenekar 1995 őszén alakult. Az első koncerten 1995. december 22-én Somorján még csak hárman játszottak: Koppány – ének, basszusgitár, Kova – gitár és Sancho – dobok.

A Rómeó Vérzik zenekar 1995 őszén alakult. Az első koncerten 1995. december 22-én Somorján még csak hárman játszottak: Koppány – ének, basszusgitár, Kova – gitár és Sancho – dobok.

Ezen a koncerten már érdeklődött a banda iránt Püke, aki 1996 februárban beszállt a zenekarba ezzel is új színt hozva az együttes zenei világába. 1996-tól rendszeresen koncerteznek, majd ősszel megjelenik az első demó „Fest majd egy embert“ címmel. Még ebben az évben csatlakozik az együtteshez H.T.Gibbó aki a menedzseri teendőket látja el. Sorra lépnek fel különböző zenekarok vendégeként (Tankcsapda, Sing-Sing, Beatrice, Sziámi és még sokan mások). 1998-ben jelenik meg a második demókazetta „ĺme az ember“ címmel. Ezzel a kazettával ismerte meg igazán az együttest a felvidéki közönség. Rendszeres vendégei a Nádszegi Zenei Fesztiválnak és a KLIKK Fesztiválnak. 1998-ban kiválik az együttesből Kova, aki Németországba költözik. Ebben az évben megváltak a menedzserüktől is. ĺgy hárman maradtak, Koppány átvette a banda ügyintézését.

Rendszeresen és egyre többet koncerteznek, nemcsak Szlovákiában, de Magyarországon, sőt Csehországban is. 1999-ben jelenik meg a „Kettőre indulunk“ című album, melyet már Magyarországon is terjesztenek. Ebben az évben 16 állomásos turnén vesznek részt a Neck Sprain vendégeként.

2000-től minden évben rendszeresen van Rómeó Vérzik Tábor, melyen 2001-ben már több, mint 350 ember vett részt. 2002. január 22-én jelent meg az „Életöröm“ című album és a Shakespesre-i történet tovább folytatódik...

Májusban beindult igazán a gépezet, hiszen nemcsak koncertezik a banda, de öt év után ismét négytagú lett a Rómeó Vérzik. Igen, jól olvassátok, a Rómeó aktív legénysége kibővült egy új gitárossal Csiba Ricsi személyében. Április végétől próbál aktívan a zenekarral és júniusban már be is mutatkozik. Ennek kapcsán beszélgettünk az együttes frontemberévek, Kovács Koppánnyal.Miért határoztátok el, hogy új taggal bővítitek a zenekarotokat?

Már régóta foglalkoztatott bennünket az a dolog, hogy hogyan lehetne még tömöttebbé tenni a zenénket a koncerteken. Mindig szó volt a bandában egy új gitáros bevételéről, de mindig el is vetettük az egész dolgot. Mostanra azonban bizonyossá vált előttünk, hogyha szeretnénk a koncerteken is ugyanolyan hatást elérni, mint amilyen a lemezeken van, szükséges plussz egy gitár. Higgyétek el, nem fogtok ezután sem csalódni! Mit mondanál el Ricsi eddigi zenei múltjáról?

Ricsi elég régóta a felvidéki zenei palettán van. A Metálsektor alapítója volt, ebben az együttesben énekelt, később a Raff 2-ben gitározott, de megfordult a Nostalergia formációban is. Ricsivel már régóta barátkozunk, amikor felkértük őt, hogy legyen a gitárosunk, örömmel elfogadta. Az első hazai közös fellépésünk július 13-án lesz a Klikk Fesztivál nagyszínpadán Érsekújvárban. Az érsekújvári koncert előtt hol léptek közönség elé?

Elmondhatom, hogy a szlovákiai turnénk már vége felé jár, számos magyarországi motorostalálkozóra hivatalosak vagyunk. Június 30-án Százhalombattán a Junkies–Zero G Táborban, 18-án Polgárdiban a motorostalálkozón, 19-én a tamási motorostalálkozón lépünk a közönség elé. Ezt követi majd a július 20-i doborgazi koncertünk a Punk Island-en.Idén is felléptek majd a Szigeten?

Hát ez még nem eldöntött dolog, mert várólistára helyeztek minket. Elküldtük már a legújabb hanghordozónkat, de még nem kaptunk visszajelzést a fellépést illetően. Tavaly Kamocsán fergeteges bulit csináltatok, sok rajongó gyűlt össze a fellépésetekre. Készült valamilyen felmérés, hogy hányan hallgattak benneteket?

Pontos felmérés nem készült, de azt mi is észleltük, hogy rengetegen voltak. Körülbelül 2500-an jöttek el, aminek nagyon örültünk, mert jó érzés, hogy szeretik a zenénket. De idén is hatalmas bulit csinálunk.Augusztusban ismét megrendezitek a Rómeó Vérzik Tábort?

Igen, augusztus 24-én Somorján lesz a tábor, aminek új nevet adtunk. Új a név (Samaria Rockfesztivál), de a hangulat és a buli a régi lesz. Szombaton délelőtt 11 órától vasárnap hajnalig tiszta rockzenét hallgathatnak az idelátogatók. A koncertek között sok vetélkedő, verseny lesz majd. A fellépések után reggelig nosztalgia- és rockbuli lesz.Kik lépnek fel a Samaria Rockfesztiválon?

Az RH Negatív, a nemrég alakult pozsonyi Expired Passport, a Gránátalma, a Cadaveres de Tortugas Székesfehérvárról, a budapesti Cool Head Clan, a magyarországi Pokolgép, a somorjai Konflikt együttes, valamint a Rómeó Vérzik. Mindenkit szeretettel várunk!

NYERTESEINK

Két darab kétszemélyes Klikk fesztivál jegyet nyert Matus Zsuzsanna nánai, és Pozmán Szabina rozsnyói olvasónk. Köszönjük a beküldött megfejtéseteket.Aki most nem nyert, ne szomorodjon el, mert azok között, akik beküldik a következő kérdésre a választ, kétszemélyes Samaria Rockfesztivál – jegyeket és Rómeó Vérzik CD-t sorsolunk ki.

Hol és mikor rendezik meg a Samaria Rockfesztivált?Csak annyit kell tenned, hogy egy nyílt levelezőlapra felírod a helyes választ, és elküldöd a következő címre:

ÚJ SZÓ szerkesztőségeNagyszünet

Prievozská 14/A,

P.O. BOX 49

824 88 Bratislava 26

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?