Massive Attack: már keverik az új albumot

Lassan a finiséhez közelednek a Massive Attack régóta várt új albumának stúdiómunkálatai. A napokban egy 30 tagú nagyzenekarral dolgoznak, majd megkezdik a nagylemez keverését.

Lassan a finiséhez közelednek a Massive Attack régóta várt új albumának stúdiómunkálatai. A napokban egy 30 tagú nagyzenekarral dolgoznak, majd megkezdik a nagylemez keverését.

Az 1998-as Mezzanine-nel igencsak magasra tették a mércét, mellesleg olyan sok dalötletük gyűlt össze, hogy komoly feladat volt kiválogatni azokat, amelyekkel komolyabban érdemes foglalkozni, így nem csoda, hogy négy évet „ültek“ az új anyagon.

A múlt hónapban szárnyra kaptak a csapat krízishelyzetéről szóló pletykák, miután 3-D azt találta írni weboldalukon, hogy Daddy G-vel komoly beszélgetéseket folytatnak a zenekar jövőjéről. A dolgok jelenlegi állása szerint sikerült tisztázniuk a dolgokat, az egyetlen probléma csak az, hogy „bizonyos ázsiai sportesemények és elfogadhatatlan televíziós programok“ miatt lassítaniuk kell.

Az első kislemezt augusztusra ígérik, az album szeptemberben jelenik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?