Magyar diákok a tornyok városában

Mi motivált, hogy Prágát válaszd tanulmányaid színhelyéül? Az állam szétválását követően is nagy a vonzereje Prágának a szlovákiai magyarok számára?

1996-ban kezdtem tanulmányaimat, előtte azonban már többször jártam az akkori fővárosban, és nagyon megtetszett. Ezen kívül ismertem több teológust, tehát nem idegen környezetbe kerültem. A fő motiváció mégis az iskola színvonala volt. A prágai Károly Egyetemen nagyon színvonalas az Evangélikus Teológia Kar, a tanárok felkészültek, képzettek. Szlovákiából az egyházfők azonban a komáromi Teológus Akadémiára irányították a teológiát tanulni vágyókat. Néhányan a budapesti Károli Egyetem Hittudományi Karát, vagy a pozsonyi Komenský Egyetem Evangélikus Karát választották. Csehszlovákia hivatalos református lelkészképző intézménye akkoriban persze Prágában volt. A 90-es évek elején alapították meg az egyházi szervek a komáromi Teológus Akadémiát, és azt szorgalmazták, hogy ott folyjon a lelkészképzés. Magyarországon Budapesten, Debrecenben, Pápán vagy Sárospatakon járhattam volna református teológiára, oda azonban a 90-es évek elején püspöki ajánlás kellett. Az anyaország támogatta a magyarországi továbbtanulást. Akkor már megnyíltak a határok, ekkor történt a püspökváltás is, Erdélyi Géza lett a püspök és ő is támogatta az anyaországi továbbtanulást. Én mégis Prága mellett döntöttem.

Csehszlovákia szétválása és a tandíj-kötelezettség bevezetése után bizonyára megcsappant a szlovákiai magyar diákok száma a csehországi egyetemeken. Mi a helyzet manapság a tandíjjal és az ösztöndíjakkal?

1993-ban az egyetem karai maguk állapították meg, elvárnak-e a külföldi állampolgároktól tandíjat. Az Evangélikus Teológia Kar támogatott minket, nem kellett tandíjat fizetnünk, bár ösztöndíjra sem volt kilátásunk. Az orvosok százezer cseh koronát fizettek szemeszterenként, a jogászok hatvanezret. A kollégiumi elbírálásnál azonban szerencsére egy kalap alá kerültünk a csehekkel. A diákok száma az állam szétválását követően érezhetően megcsappant, főként az orvosoké, jogászoké és közgazdászoké. 1996-ban már csak hat-nyolc elsőst avatott az AED, ezek között már részképzősök és munkások is voltak. 1992-ben még negyven-ötven elsős volt.

1998-ban az új szlovák kormány államközi megegyezést írt alá a cseh kormánnyal. A két oktatásügyi minisztérium megegyezett abban, hogy ugyanolyan feltételek mellett tanulhatnak a cseh diákok Szlovákiában, mint a szlovákok Csehországban. Az 1999-es évben már hatályba lépett a rendelkezés. A felvételi jelentkezési határidő február vége volt, a határozat is ezidőtájt jelent meg, így a jelentkezési határidőket a szlovákok diákok számára kitolták áprilisig. 1998 előtt már létezett egy törvény, amit az EU kívánt meg. Csak az volt köteles tandíjat fizetni, aki idegen nyelven, tehát nem csehül tanult. A szlovákiai magyar diákok pedig csehül tanultak, tehát e törvény értelmében felmentést kaptak. Ekkor már a szlovák érettségit is elfogadták cseh érettséginek, így kikerültünk ez alól az elbírálás alól. Ha Németországban tanulsz németül, akkor sem fizetsz tandíjat, bárhonnan is érkezel. Ennek értemében már jöhettek volna a magyar diákok ingyenesen a cseh egyetemekre, ám nyomban ezután megszületett az államközi egyezmény is. Akkoriban háromezer cseh korona volt a kollégiumi díj a külföldieknek, egyébként hatszáz és ezer korona között mozgott. 1999 őszén, a törvény hatályba lépése után már huszonöt-harminc elsőst avattunk. Jártuk a felvidéki középiskolákat és a szlovákiai diákszervezettel, a Diákhálózattal propagáltuk a csehországi egyetemeket.

Jelenleg nincs tandíj-kötelezettség. Meg lehet pályázni és el lehet nyerni szlovák állami ösztöndíjakat bizonyos átlag felett.

Milyen az AED kapcsolata a pozsonyi diákszervezettel, a Diákhálózattal? Gyakran vesztek részt egymás rendezvényein?

A pozsonyi Diákhálózat elnöke akkoriban Lajos P. János volt, aztán pedig Nagy András. Fontos volt a jó együttműködés, hogy nekünk is csurranjon-cseppenjen valami pénz Magyarországról. Csak a Diákhálózaton keresztül tudott az AED pénzhez jutni. A kapcsolat azonban nem működött sikeresen: sok rendezvényt későn jutott a tudomásunkra, és Prágából nem tudtunk bármikor gyorsan lejutni a rendezvényekre, mert nem informáltak időben. A pozsonyi diákok és a nyitrai JUGYIK (Juhász Gyula Ifjúsági Klub) tagjai, amely szintén a DH alapszervezete, gyakrabban és könnyebben találkozgattak, mivel a két város között alig száz kilométernyi a távolság.

Hogyan jellemeznéd a Magyar Kulturális Központtal való kapcsolatot? Az AED volt elnöke, Horkay László szerint az akkori igazgatónővel, Reményi Krisztinával nagyszerű volt az együttműködés, Kiss Szemán Róberttel ez hogyan alakult? Miben segíti a munkátokat? Besegítenek az intézet munkájába magyar diákok?

1998-ban lettem az AED pénztárosa, éppen a kormányváltáskor. A Magyar Kulturális Központ tisztában volt vele, mivel lehet az SZDSZ-MSZP kormánynak tenni a szépet, így hát a prágai magyar diákokat is segítették. Reményi Krisztina engedélyezte, hogy ingyen telefonáljunk, faxoljunk. A Fidesz-kormány hatalomra jutásával Kiss Szemán, az új elnök tovább segítette a fiatalokat. AED-osok pedig segítenek a könyvtárban. Harsányi Ica helyettesnő is a rendelkezésünkre állítja a kért dolgokat. Az AED tagok a csütörtöki filmvetítéseken kisebb-nagyobb létszámban jelen vannak. Az írókkal, filozófusokkal, zenészekkel való beszélgetéseken is szép számban vesznek részt. Az előadások, beszélgetések két nyelven folynak, szinkron-tolmácsolással. Szerintem az intézet célja főként az, hogy a csehek felé nyissanak.

Prágában maradnak tanulmányaik befejeztével a prágai diákok vagy szülőhazájukban keresnek munkát?

A Mečiar-kormány alatt sokan kint maradtak Prágában, nem igyekeztek haza. Több itt a munkalehetőség, és a fizetések is magasabbak, de manapság már hazahúzza őket a szívük, habár itt is könnyen találhatnának a végzettségükkel munkát. A párkapcsolatok általában az egyetemi évek alatt alakulnak ki. Amint az első gyerekük betölti az iskoláskort, általában hazamennek Szlovákiába, mivel itt csak magyar óvoda van, ami annyit jelent, hogy hetente két napra vállalnak a Magyar Kulturális Központban megőrzésre gyerekeket. Hogy tényleg hazamennek-e, nem tudom, de tervezik. Egyértelmű, hogy a cseh iskolákban magyar öntudatra nehezen tennének szert.