Leslie L. Lawrence: A felakasztott indián szigetén

Lőrincz L. László, alias Leslie L. Lawrence könyvei közül A felakasztott indián szigetén című az egyik legnagyobb kedvencem. Sokan úgy tartják, hogy a sikeres szerző legjobb munkái a kilencvenes évek közepéig születtek, azóta pedig már csak árnyéka önmagának, s nemhogy felülmúlni nem tudja magát, de egyre gyengébb színvonalat produkál. Hát kérem, aki ezt vallja, a lehető legsürgősebben szerezze be magának a 2005 májusában megjelent könyvet, és azonnal elfelejtheti a rosszmájú vádakat!

Az író általam eddig elolvasott, szám szerint negyvenhárom regénye közül A felakasztott indián szigetén gond nélkül beférne a legjobb öt közé, pedig a negyvenhárom közt ugyanúgy ott voltak a „régi nagyok”, mint a legújabbak. Eddig három ismerősömnek adtam kölcsön a kötetet, olyanoknak, akik addig azt sem tudták, ki fia-borja az a Leslie L. Lawrence. Miután elolvasták, az első dolguk volt megkérdezni, hogy van-e még könyvem a szerzőtől, illetve hogy hol lehet beszerezni a regényeit. Még jómagam (tapasztalt Lawrence-olvasó létemre) is úgy faltam fel a könyvet, hogy közben szinte minden mást elfelejtettem, és úgy izgultam a cselekményen, mintha ez volna a legelső krimi, amit a kezembe veszek. A főszereplő ezúttal nem a szerző maga, hanem a több könyvében is segítőtársként felbukkanó, langaléta Robert McKinley. Ez az első darabja egy tervezett sorozatnak, amelyben Lawrence elmeséli az olvasóknak néhány gyakorta felbukkanó ismerőse történetét, melyet ő maga Santa Monicában, egy közös hálaadási vacsorán hallott. Előszó gyanánt egy levelet kapunk Lawrence-től, amelyben megírja McKinleynek, hogy miket változtatott az „eredeti” történethez képest, s ettől még egy fokkal talán életszagúbb is lesz a regény.

Az egész, ahogy rögtön az első sorban olvashatjuk, a pizzázó előtt díszelgő fa jávorszarvas fatökével kezdődik. Illetve azzal, hogy a vicces kedvű turisták állandó jelleggel letörik és ellopják a becses szobor legbecsesebb részét, és a történet kezdetére már az összes utánpótlás elfogy. ĺgy hát a pizzázó tulajdonosa, Senor Monteverde nem lát más lehetőséget, minthogy elküldje Bobot, a segédjét – aki másra úgysem igazán jó – megfelelő faanyagért. Merthogy olyan fa, amilyenből a sok fejfájást okozó jávorszarvast készítették, csak egyetlen helyen nő: a felakasztott indián szigetén. A fiú nagyot nyel a hátborzongató név hallatán, de mi mást is tehetne, eleget tesz a feladatnak. És ettől fogva valami olyasmibe keveredik bele egyre mélyebben, amit előtte egyáltalán nem szeretett volna. Előkerül a helyi maffia, akik a felakasztott indián, Glen Morrison legendás kincsét keresik, meg még jó pár rossz- és jófiú, barátok, szeretők és ellenségek…

A szerző, legjobb szokásához híven ismét magára ölti a rejtett tanár szerepét, és ezúttal az indiánok hitvilágába, történelmébe vezet be minket. Például megtudhatjuk azt is, hogy az indiánok valami egészen különleges képességnek köszönhetően egyszerűen képtelenek elszédülni, és éppen ezért a korai időkben csakis és kizárólag velük építtették az amerikai felhőkarcolókat. Sokan közülük meghaltak – hiszen az ellenséges törzsek még itt is folytatták kegyetlen háborúikat –, sokan viszont meggazdagodtak néhány nehéz év alatt, és így kiköltöztethették családjukat a rezervátumból, jobb életet biztosítva nekik.

Szó mi szó, Lőrincz L. László nem aprózta el a dolgokat, és egy igazán nagyszerű regényt adott ki a kezei közül. A sorozat azóta bővült, hiszen megjelent A maharáni arcképe, mely John C. Lendvay ifjúkori történetét meséli el, és idén egy újabb kötetben megismerkedhetünk Domingos de Carvalho (szintén vissza-visszatérő szereplő) portugáliai kalandjával is. Szóval, az az elképzelt, Santa Monica-i hálaadási beszélgetés szépen gyümölcsözik, és még mindig hátravan egy-két izgalmas történet.