Kóróökör és fűrészelő Jancsi

Taksony/Vízkelet. Nemrég fejeződött be a Kincskereső című verseny második évfolyama, ám a tavalyival ellentétben ezúttal nem hirdettek rangsort, nem volt első, második, harmadik díj, hanem minden résztvevőt díjaztak.

„Egyrészt olyan csodálatos előadások hangzottak el és olyan szorgalmasan dolgoztak ezek a gyerekek, hogy mindegyikük egyformán megérdemelte az elismerést, másrészt nem lett volna helyénvaló összehasonlítani egy olyan városi iskolából érkezett csapatot, amelyben a legmodernebb számítástechnikai berendezéseket használják egy olyan gömöri kisiskola diákjaival, akik az internethez is alig férnek hozzá” – magyarázta az idei értékelést Szanyi Mária, a Kincskereső fő szervezője.

A verseny lényege, hogy iskolás gyerekek helyi kincseket, értékeket, hagyományokat (műemlék épületet, helyi népszokást, történelmi személyiséget stb.) kutatnak fel és mutatnak be. „Nagyon jó lenne, ha ezeket a kis előadásokat nemcsak itt a versenyen, hanem másutt, például Csemadok-rendezvényeken is bemutatnák” – véli Szanyi Mária.

Egy követendő példát is felhozott: a tavalyi verseny győztesei, egy taksonyi és egy vízkeleti kislány, Vincze Brigitta és Papp Tímea (mindketten a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola 6. osztályos tanulói), nagyszüleik gyermekkorának játékait bemutató előadásukat nemrég a Csemadok vízkeleti alapszervezetének évzáró taggyűlésén is nagy sikerrel mutatták be.

Sikerük titka nemcsak a témaválasztásban, hanem az előadás módjában is rejlik. „Talán az is hozzájárult a sikerhez, hogy a gyerekeken látszott, maguk is élvezik, amit csinálnak, és nem az volt, mikor leszünk már túl rajta” – érzékelteti az előadás hangulatát Papp László, Tímea édesapja, aki maga is aktívan részt vett az előadásban – míg a lányok a szövegüket mondták, ő a számítógépes kivetítőn szolgáltatta ahhoz a képes kísérő anyagot. Sőt nemcsak képeket, hanem hanganyagot is. „A gyűjtést úgy kezdtük, hogy körbejártuk az idős rokonokat, ismerősöket, őket kérdeztük a gyerekkori szokásaikról, hanganyagot gyűjtöttünk, könyveket kölcsönöztünk” – idézi a felkészülést Tímea.

„Nagyon sok dolgot vettünk ki abból a könyvből, amit a nagyapám írt, meg a nagymamámtól is megkérdeztem, hogy hogyan játszottak régen” – teszi hozzá Brigitta. A nagypapa könyvéről Brigitta édesapja, Vincze Attila mondott többet: „Édesapám vízkeleti születésű volt, de Kosúton tanított, és mindkét község hagyományait gyűjtötte. Egy könyvbe jegyezte fel a régi szokásokat, mondókákat, gyerekjátékokat, és a játékszereket le is rajzolta.”

Parittya, buzogánybot, kóróökör, tank, fűzfa síp, fűrészelő Jancsi rajza is szerepelt a könyvben, ezek alapján készültek a versenyben bemutatott játékok, amiknek az elkészítésében az édesapák is besegítettek a lányoknak. A paritytyát, azaz csúzlit a mai gyerekek is ismerik, a buzogánybotot, a kóróökröt vagy a „tankot” aligha.

A felkészülés idején a lányok maguk is kipróbálták a nagyszülőktől tanult játékokat, a barátnőikkel közösen játszották a „longó” nevű labdajátékot, amely hasonlít a mai gyerekek által is játszott kidobósdihoz. „Az egyik gyerek feldobta a labdát, elkiáltotta magát, hogy longó, aztán akinek sikerült a labdát elkapnia, az egy másik gyereket kidobhatott vele” – írja le a játék menetét Brigitta.

Bizonyára az idei versenyben is sok olyan érdekes előadás volt, amit a versenyzőknek, Brigittához és Tímeához hasonlóan, más fórumokon is érdemes lenne bemutatniuk.