KÖRKÉRDÉS

Megkérdeztünk szülőket, diákokat és egy tanárt arról, ismerik-e a műveltségi szabványok fogalmát, és jónak tartják-e a jelenlegi iskolarendszert?
Kovács Éva Kassáról, egy kilencedikes és egy ötödikes fiú édesanyja: „Nem találkoztam ezzel a fogalommal, nem is sejtem, szülőként hol kellett volna ezzel találkoznom.

Megkérdeztünk szülőket, diákokat és egy tanárt arról, ismerik-e a műveltségi szabványok fogalmát, és jónak tartják-e a jelenlegi iskolarendszert?

Kovács Éva Kassáról, egy kilencedikes és egy ötödikes fiú édesanyja: „Nem találkoztam ezzel a fogalommal, nem is sejtem, szülőként hol kellett volna ezzel találkoznom. A gyerekeim tudásszintjét nagyjából aszerint ellenőrzöm, amit annak idején én tanultam az iskolában. Ahogy elfigyelem a gyerekeimet, azt veszem észre, hogy sok dolgot megtanulnak, de nem látják köztük az összefüggéseket. Véleményem szerint a tanároknak több dokumentumfilmet kellene levetíteni az órán, hogy a diákok tudatosíthassák a tananyag és a való élet közti kapcsolatrendszert.“

Farkas Anita Dunaszerdahelyről, egy hatodikos lány édesanyja: „Soha az életben nem hallottam még erről a szabványról. A lányom jó tanuló, büszke vagyok rá. Nem szoktam őt kikérdezni sosem, egyedül tanul, így azt sem tudom, mit tanulnak. Erre nem vagyok nagyon büszke, de rengeteget dolgozom, mert egyedül nevelem a lányom. Szerintem a tapasztalatokat nem az iskolában szerzi az ember, hanem majd az életben. Az iskolában tanult dolgok nagy része úgy is kirepül az ember fejéből.“

Egy magát megnevezni nem kívánó tanárnő: „Nem hallottam még erről, de szerintem én olyan tudást adok át a diákoknak, amit az életben is hasznosítanak. Matematikát tanítok, számolni mindenkinek meg kell tanulnia, hiszen pénzből élünk. A matematika a lehetőségek és variációk tudománya. Itt elspsorban nem arról van szó, hogy kiszámoljunk egy adott példát, hanem az a nagy dolog, hogy egy megoldáshoz sokféleképpen eljuthatunk. ĺgy van ez az életben is.“

Petra Pozsonyból, harmadikos gimnazista: „A tanárok módszerei akkor kezdik érdekelni a gyereket, amikor megsértik a személyiségét, túl sokat követelnek tőle. Szerintem vannak olyan tantárgyak, amelyeket feleslegesen tanulunk olyan részletesen. Tudom, az általános intelligencia is fontos, de ez egy más dolog. Az alapokat megtanuljuk, de miért kell mindent pontosan definiálni? Ha befejezem a sulit, úgyis elfelejtem, akkor meg miért ültem órákat a tankönyv felett?“

Balázs Losoncról, hetedikes alapiskolás: „A tanító nénik és bácsik gyakran túl szigorúak, nem értem, miért követelnek tőlünk olyan sokat. Szeretem azokat az órákat, amiken filmet vetítenek, behozzák a csontvázat. Ezek az órák sokkal izgalmasabbak, mint amikor a tanító bácsi diktálja az anyagot a füzetbe“.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?