Kevés gyermeknek van sikerélménye

A sajtó egyre többet foglalkozik az iskolával, annak a decentralizáció következtében kialakult helyzetével, és főként az iskolák anyagi gondjaival. Bár akad néhány írás, amely a gyerekről s a pedagógusról is szól, ennek ellenére úgy érzem, a mai iskola belső életéről, az ott folyó munkáról a kívülálló, a közvélemény vajmi keveset tud.

Hosszú pályafutásom alatt azt tapasztalom, hogy a gyereket, a pedagógust, az iskolát a társadalom nem veszi komolyan. Lekezeli.

A hírközlési eszközöket sem túlzottan érdekli az iskola élete. A média számára sajnos nem hír az iskola valamely rangosabb eseménye, egy iskolai évforduló, egy gyermekkori találkozó stb. A hír az, ha az iskolában valami rendellenesség történik. Pedig mi sem természetesebb, a pedagógus is csak ember, aki hibázhat. A „sorkatona“ pedagógustól mindenki maximális felelősségtudatot, elhivatottságot vár el, ezzel ellentétben munkánkat, helyzetünket nem eléggé ismerve, jogainkat egyre radikálisabban elvitatják tőlünk. Ez késztetett arra, hogy tollat fogjak, szóljak gondjainkról. (Sietek közölni: nincs üldözési mániám!)

Jelen írás egyik motiválója Horváth Erika: Az iskolakerülők dep-ressziósak című, az Új Szó október 14-i számában megjelent cikke, amelyben többek között ezt írja: „Amíg a tanároknak túlzott követeléseik vannak a diákokkal szemben, addig a gyerek úgy tekint az iskolára, mint sikertelenségei helyszínére.“ Addig egyetértek Horváth Erikával, hogy sajnos a még mindig teljesítőközpontú iskolában, bizony kevés a gyermekek sikerélménye. De azzal, hogy a tanároknak lennének túlzott követeléseik, már nem tudok egyetérteni.

Az anyagiak hiányánál még fájóbb az erkölcsi megbecsülésünk hiánya. A mai napig tapasztaljuk az iskolaügyet irányító bürokrácia gőgös arroganciáját. A rólunk való döntéseket anélkül, hogy megkérdeznének bennünket. Puffogtatják a szólamokat: az igazgató alakítsa ki iskolája arculatát. Kérdem én: miből és hogyan? Minden gondot a nyakába zúdítottak. Pénz nincs, hacsak egy-egy becsületes, módosabb szülő nem szponzorálja az iskolát. Az iskolavezetésnek egyfolytában azon kell töprengenie, miből fogja fizetni a pedagógusokat, miből fog fűteni, hogyan tegyen eleget a munkatörvénykönyvben előírt abszurditásoknak, a pedagógustársadalmat megalázó jogszabályoknak. A munkatörvénykönyv arra kötelez bennünket, hogy a szüneteket dolgozzuk le, a 8 órás munkaidőn belüli letanított órák mellett végzett munkáról vezessünk kimutatásokat. Ez aztán a diplomás, az esküt tett pedagógus iránti bizalom! A törvényhozók azon törekvése, hogy a pedagógust arra kényszerítsék, hogy teljes munkaidejét az iskolában töltse, ékes bizonyítéka annak, hogy egyáltalán nem ismerik helyzetünket. A pedagógus munkája nem szalagmunka, annak alkotómunkának kellene lennie. Az órái letanításával munkája nem fejeződik be, ahogy az a kívülállóknak tűnik.

A mai gyerek már nem viseli el a parancsuralmat. Szinte egyéni foglalkozást igényel. A pedagógus újabb és újabb módszerek, munkaformák, ötletek-fogások elsajátítására kényszerül. Ha folyamatosan nem műveli magát, nem fog tudni helytállni. Az önműveléshez nemcsak pénz kell, hanem idő is. Megfosztani bennünket attól, hogy akkor és ott készülhessünk fel az oktató-nevelő munkára, ahol és amikor az számunkra a legmegfelelőbb, nemcsak megalázó, de úgy érzem szabadságjogaink megtépázása is. A fáradt, stresszelt pedagógus csak negatívan hathat a gyerekekre, munkája nem lehet kreatív, effektív. Pedig, sajnos, az egyre gyarapodó zilált családi körülmények közt élő, a társadalomban eluralkodó erőszaktól veszélyeztetett mai gyerekek nagyon is igénylik a szeretetet; a nyugodt, türelmes, mosolygó pedagógust. A gyereknek ebben (a felnőttek által) az értékrendet összekuszált világban, a médiából rázúduló szennyáradtban nagyon nehéz eligazodnia. A gyermek ma nem tudja, kinek higgyen, ezért nehezen megközelíthető. Meg kell tanulnunk bizalmasává, partnerévé válni. Annál inkább is, mert a mai gyermekközpontúnak hazudott alapiskola lélekölő teljesítményközpontúsága, a tantervek által előírt felesleges tananyagmennyiség megemészthetetlensége miatt nagyon kevés gyermeknek van sikerélménye az iskolában. A jövő iskolájában sokkal emberségesebb légkört kell teremteni ahhoz, hogy a gyerek, s a pedagógus munkája egyaránt hatékonyabb, sikerélményekben gazdagabb legyen. Ehhez azonban az iskolát nem a bürokráciának, hanem az értő szakmának kell irányítania.

Stirber Lajos, a komáromi Béke Utcai Alapiskola pedagógusa