Kényeztetéstől a bálványozásig

A család minden bizonyítványosztás előtt idegtépő napokat, heteket élt átSomogyi Tibor felvételeMeg akarják érteni őket, azt szeretnék, ha folytatnák munkájukat, ha átvennék értékeiket, kultúrájukat, szokásaikat. Őszintén a legjobbat akarják. S hányszor döbbennek rá keserűen, hogy a fiatalok vágyai, elképzelései mennyire nem egyeznek meg az övéikkel!

Felhívott régi ismerősöm, segítsek dönteni: „megvenni vagy nem megvenni“? A döntéshez tudni kell, miről is van szó. A szakmunkás család büszkesége az elsőszülött fiú, aki igazán remek eredményekkel végezte el az alapiskolát és a család nagy örömére bejelentette: orvos akar lenni. Ezért ment gimnáziumba. Az évek multával azonban a cél valahogy megfakult, a tanulmányi eredmények rohamosan romlottak, s a család minden bizonyítványosztás előtt idegtépő napokat, heteket élt át, mert nemhogy nem kitüntetett a gyerek már, de még a négyesek is kétségesek olykor.

Sok pénz, kevés boldogság?

Pedig a szülők úgy segítik a gyereket, ahogy csak tudják. Tanulni ugyan nem tudnak vele, de felmentik minden házi munkától, célprémiumokat tűznek ki a jó bizonyítványra, minden időt és pénzt megadnak neki a boldoguláshoz. S most kitört a családi háború: a gyerek két elégtelent hozott haza, nem vették meg a motorcsónakot. Ráadásul még ő volt felháborodva! Szóba sem áll velük, mártírként közlekedik, a szülők rohannának az üzletbe a félretett pénzzel, hol egymásnak, hol a fiúnak tesznek szemrehányást a sikertelenségért. Hát lehet itt más tanácsot adni, mint azt, a gyerek terrorja ellenére se vegyék meg a csónakot, viszont követeljék meg, hogy az iskolában éppúgy, mint otthon teljesítse a vállalt kötelességét és a szükségszerű munkát – ráadásul minden jutalom nélkül!

A kényeztetést mindenki nevelési balfogásnak tartja, amennyiben az mások esetében fordul elő. Mert ugye, mennyivel könnyebb a szomszéd, az ismerős, de akár a testvér nevelési hibáit észrevenni, mint a sajátunkét. Persze a kényeztetés sokféle okból, tömérdek hamis érvvel, számtalan formában folyik. Ebben az esetben a szülők vagy a nagyszülők, gyakran egymással versengve árasztják el a gyereket az életkorához, szükségleteihez képest indokolatlan engedményekkel, kivételezéssel, ajándékokkal, hogy minél szorosabban kössék magukhoz. Önmaguk előtt ezt úgy igazolják, hogy felhőtlen, boldog gyermekkort szeretnének neki biztosítani. Teljesítik tehát a csemete minden kívánságát, rendbe rakják az óvodás játékait, befűzik a cipőjét, amikor azt már egyedül is képes, rendben tartják a kisiskolás iskolatáskáját, szobáját, s mindennek egyenes folytatásaként úgy pénzelik a kamaszt, mintha hozzájuk magától dőlne a pénz.

Ne legyünk önzőek!

A rosszul szerető (vagy inkább a csak önmagukat szerető) szülők egy csoportját azok a jó pozícióban levő szülők alkotják, akik „úgy el vannak foglalva saját pályafutásukkal”, hogy nem érnek rá törődni saját gyermekeikkel. Kirakják tehát az anyagi túltámogatás alapköveivel az útját, s azt teljesen elegendőnek vélik ahhoz, hogy a gyermek célba jusson. A törődéshiány kivétel nélkül szeretethiány következménye, az önzés itt a legnyilvánvalóbb.

Akit túlgondoztak, túlkíméltek, abból vagy szeszélyes, önző zsarnok lesz, vagy függőségi helyzetéből gúzsba kötött gyámoltalan. Nem ideál egyik sem semmilyen társadalmi rendszerben, ma különösen nem az. A bálványozottnak folytonos lelki megterhelést jelent, hogy az otthon róla alkotott képet szembesítse a tágabb közösségekben, az iskolában, a munkahelyen való szerepével, teljesítményeivel. Akár zsarnokként, akár mártírként, akár túl- akár lebecsülve magát, nem képes alkalmazkodni, nem jut harmóniába sem önmagával, sem a világgal. S lehet így boldogan élni?!

Szólhatnánk még a kettősnevelés árnyoldalairól, amikor az egyik szülő túl szigorú, a másik túl elnéző, amikor dugva, a papa a zsebpénzéből, a mama a kosztpénzből csíp le, spórol meg és titokban ad a gyereknek, ne jöjjön zavarba, ha szórakozni támad kedve és nem tud lépést tartani jobb módú barátaival. A pénz értékét általában csak az tudja reálisan felmérni, aki már maga is dolgozik, pénzt keres és otthon nemigen dúskálnak az anyagiakban, más szóval: korán megtanult értékelni és lemondani is. Egy biztos: minél jobban elkényeztetnek egy gyereket, annál nehezebben idomul a cseppet sem kényeztető élet feladataihoz…