Karriert vagy életet

Közhelyszerűen szokás emlegetni, hogy a mai huszonévesek generációja lázadás helyett nagyon is tudatosan próbál beilleszkedni a karriergépezetbe, és romantikus célok helyett a mielőbbi szakmai előmenetelt és magasabb fizetés elérését választja.

Közhelyszerűen szokás emlegetni, hogy a mai huszonévesek generációja lázadás helyett nagyon is tudatosan próbál beilleszkedni a karriergépezetbe, és romantikus célok helyett a mielőbbi szakmai előmenetelt és magasabb fizetés elérését választja. Csakhogy egyre többen fáradnak bele idő előtt a karrierversenybe: fáradtnak, kedvtelennek és kiégettnek érzik magukat. Sokan megpróbálnak tenni ez ellen. Ez az életélmény, a kiégés, korábban az 50 év körüli korosztályra volt jellemző – ma már sok harmincas is kínosan hosszúnak, értelmetlennek érzi mindennapi munkáját. Uniós munkaügyi felmérések szerint manapság sok fiatal úgy próbál megküzdeni ezzel a helyzettel, hogy teljesen új munkaterületen próbálkoznak. Néhányan hosszabb időre elutaznak, esetleg lakóhelyet változtatnak. Közös azonban az érintettekben, hogy mindegyikük úgy érzi: az élet még mást is tartogat számára a kemény munkaórák mentrendszerű teljesítésénél. Jelentős mértékben csökkenthető a kiégés veszélye, ha a fiataloknak sikerül megtalálniuk a saját érdeklődésüknek maximálisan megfelelő tevékenységi területet – függetlenül attól, hogy annak társadalmi elismertsége és a vele szerezhető bevételek mekkorák. Angol kutatási eredmények alapján az életközépi válság (midlife crisis) fogalma mellé be lehetne vezetni az életnegyedi válság kifejezést. Ez a „mindenből elegem van” érzése akár már 5 év munkaviszony után felléphet.

Mint azt a brit Common Purpose nevű szervezet 25 és 35 év közöttiek körében végzett felmérése tanúsítja, a korosztály 83 százaléka magára nézve is aktuálisnak tartja a kiégés problémáját. A fiatal munkatársak korai kiesésében a vállalatoknak is komoly felelősségük van: a felettesek ez idáig általában túl későn reagáltak, amikor a fiatalok teljesítménycsökkenésével szembesültek. Jobb esetben fizetés nélküli szabadságra küldték őket, ám ez nem mindig hozott eredményt. Fontosabb lenne a megelőzés, hogy hosszú távon is fenntartható legyen a fiatal dolgozók motivációja. Érdemes tehát – a kutatók ajánlásai szerint – olyan munkahelyet keresnünk, ahol figyelnek a munkafeladatok kiadásánál az alkalmazott aktuális élethelyzetére. Időnként, csökkentik a rá nehezedő nyomást. Legalább ilyen mértékben fontos az is, hogy az elvégzett teljesítményt nyíltan elismerjék, gondot fordítsanak a csapat építésére, a cég által képviselt filozófiával és értékekkel való azonosulás kialakítására. (mf, he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?