Hogy érhetünk el jobb eredményt?

A teljesítményt a pedagógia a tanuló személyiségében a nevelési folyamat eredményeként bekövetkező változások értékelhető köreként érti. Azt, hogy milyen teljesítményt kell elérni egy-egy iskolai osztályban, azt tantervek, nevelési programok, követelményszintek formájában határozzák meg. A nevelő dolga, hogy a követelményszintet és a tényleges teljesítményszinteket egybevesse, lényegében ez az értékelés alapja. Kétségtelenül nagy szerepet játszik a teljesítmény létrejöttében az a körülmény, hogy a pedagógus mi mindent tesz, hogyan jár el annak érdekében, hogy a tanulók teljesítménye a lehető legoptimálisabb legyen. Rengeteg múlik a kérdéseken (szóbeliken és írásbeliken egyaránt), az utasítás hangnemén, az ösztönzésen, az értékelésen.

Kinek mi a fontosabb

A teljesítményt azzal mérjük, amivel lehet. A felnőttek legtöbbször pénzzel vagy pénzért megvásárolható tárgyakkal, de címekkel, kitüntetésekkel, beosztással is – kinek mi jár, és kinek mi a legfontosabb.

Pedagógiai elv, hogy az értékelés akkor éri el a célját, ha egyre értékesebb cselekedetekre, jobb teljesítményre ösztönöz, fejleszti a társadalmi felelősségtudatot, az ellenőrző és az önértékelő képességet.

Mi mindent ronthat el a felnőtt a gyermekek, a fiatalok helyes értékrendjének kialakulási folyamatában akkor, mikor igazán a legjobbat szeretné? Délután vagy estefelé a gondos szülő megkérdi, mi volt ma az iskolában. Vegyünk szemügyre egy olyan esetet, amikor a gyerek kitűnő tanuló, de nem bizakodott, akinek maga a teljesítés az öröm, élvezi a feladatok megoldását. A szülőnek vidáman válaszol: egyes lett az „irtó” nehéznek beharangozott matekdolgozat. Vajon hány szülő nem érez kísértést, hogy tovább ne akarná élvezni az örömét, és ne kérdezné meg: rajtad kívül sikerült-e még valakinek egyesre? A gyerek, aki cseppet sem „stréber”, először azt válaszolja: nem is tudom, nem figyeltem oda (bár örül saját jó teljesítményének, nem akar másokon felülkerekedni). A hiú gyermek azonban boldogan részletezi „vetélytársai” kudarcát, pontosan felsorolja, ki miben fogott mellé.

Serkentési módokat

A sikerrel kapcsolatos beállítódás formálásában tehát rejtett buktatók is fenyegetnek. A szülői elfogultság nem megbocsáthatatlan vétek, ki ne örülne talpraesett gyerekének, de az ösztönzést nagyon differenciáltan kell alkalmazni. Azokat, akiket nem nagyon érdekel az eredmény, közömbösek az osztályzatok iránt, kényelmesek, sőt lustaságra hajlamosak, dicséretekkel, buzdítással biztatni kell. A túlságosan törekvő, a jó értékelést mindennél fontosabbnak tartó gyerekek szülei kétszer is gondolják meg, milyen serkentési módokat használnak, nehogy egy-egy megjegyzésükkel a hiúság kicsit sem tetszetős virágát szökkentsék szárba. A legjobbnak lenni buzgó igyekezetében már a kisiskolás is könynyen elszigetelődhet az osztályában. Tévedés ne essék: nem a versenyszellem abszolút kiiktatása a cél, ó nem! Csak ne feledkezzünk meg az iskolai sikerek hallatán egy szinte spontán megjegyzésről: „És a pajtásodnak, padtársadnak nem segítettél, hogy neki is jobban sikerüljön a dolgozat?”