Helyszűke a kollégiumokban

A felmérések szerint a szállást igénylő egyetemi hallgatók hatodát helyszűke és az elegendő férőhely hiánya miatt nem tudják elszállásolni a kollégiumokban. Míg a téli szemeszterben a jelentkezők 50 százaléka jut csak diákszállóhoz, a nyári szemeszterben csaknem minden diáknak helyet tudnak biztosítani

Az egyetemi hallgatók elszállásolása Pozsonyban jelent a legnagyobb gondot, ahol körülbelül négyezer férőhely hiányzik ahhoz, hogy minden jelentkező diák kollégiumban lakhasson. Mivel nincs elég szabad szoba, a hallgatók középiskolás kollégiumokban, albérletekben laknak, ahol értelemszerűen többet kénytelenek fizetni. A Szlovák Műszaki Egyetem kollégiumaiban a jelentkezők 60 százalékát tudják csak elhelyezni, így megközelítőleg háromezer hallgató marad szállás nélkül. A nyári szemeszterben sok hely felszabadul, mert az elsősök közül sokan kiesnek az egyetemről. Az ország legnagyobb kollégiuma, a Ľudovít Štúr Diákszálló a jelentkezők 90 százalékát el tudja helyezni. A nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetemen a hallgatók 55 százalékának biztosít szállást, az Eperjesi Egyetemen is mintegy 1600 egyetemista kényszerül albérletben lakni vagy naponta beutazni az iskolába. A besztercebányai Bél Mátyás egyetemen mindeddig a jelentkezők 74 százalékának biztosítottak kollégiumi elhelyezést, 5-600 diák így is diákszálló nélkül maradt.

Bár a diákszállók többségében a tanév megkezdődésével nem emelték fel az árakat, több kollégiumigazgató jelezte, hogy 2005 januárjában – a fenntartási költségek növekedése miatt – minden valószínűség szerint erre sor kerül majd.

Előrejelzések szerint akár 1000 koronával is drágulhat a kollégiumi férőhely. Az Oktatási, Információs és Prognosztikai Intézet felmérése szerint jelenleg a diákok Besztercebányán fizetnek legtöbbet havonta a szállásért (1280 Sk), Nyitrán a legkevesebbet (680 Sk). Azok a hallgatók, akik albérletben laknak, átlagosan kétezer koronát fizetnek a főbérlőnek. Szlovákiában összesen 63 egyetemi kollégium van, ahol 44 736 hallgatónak tudnak szállást biztosítani.

Az egyetemisták körében általános felháborodást váltott ki az a rendelet, melyet akkor kellett aláírniuk, amikor elfoglalták a szállásukat a kollégiumokban. A diákszállók vezetői ezzel a szerződéssel próbálják kivédeni azt, hogy ne maradjanak pénz nélkül, s a hallgatók kifizessék 10 hónapra a szállást. A diákoknak akkor is fizetniük kell, ha előbb befejezik a vizsgáikat és hazautaznak. A hallgatók többsége nagyon jól tudja, hogy ez a szerződés előnytelen a számukra, de nem tehetnek semmit, örülniük kell, hogy van hol lakniuk. (he, hn, p)

MENNYIT FIZETÜNK A SZÁLLÁSÉRT?

Pozsony

Družba (Comenius E.) 1110 – 1220

Lafranconi (Comenius E.) 735 – 810

Dobrovičova (Szlov. Műszaki E.) 630 – 750

J. Hronca (Szlov. Műszaki E.) 750 – 900

Mladá garda (Szlov. Műszaki E.) 700 – 960

Mladosť (Szlov. Műszaki E.) 850 – 1100

Svoradov (Szlov. Műszaki E.) 730 – 1100

Dolnozemská (Közgazdaságtud. E.) 950 – 1200

Starohájska 4 (Közgazdaságtud. E.) 700 – 850

Starohájska 8 (Közgazdaságtud. E.) 950 – 1150 Nagyszombat

Družba 710 – 760 Besztercebánya

Tajovského 40 és 51 1150 – 1350

DIÁKSZÁLLÁSOK A 2003/04-ES TANÉVBEN

Egyetemek Kollégiumok száma Elszállásoltak El nem szállásoltak

Comenius Egyetem 9 9632 0

Közgazdaságtudományi Egyetem 6 3239 740

Szlovák Műszaki Egyetem 7 7810 2313

Zsolnai Egyetem 3 4533 0

Műszaki Egyetem, Kassa 7 5191 0

Bél Mátyás Egyetem 4 2353 1819

Eperjesi Egyetem 4 2246 0

Szlovák Mezőgazdasági Egyetem 5 2999 2354

Konstantin Egyetem 2 1629 1695

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?