Hazudik, lop, csavarog

A gyerekek három százaléka küzd magatartászavarokkal. Ez a szám önmagában nem lesújtó, ám ha épp a mi gyerekünk vagy unokánk az érintett, mindjárt komolyabban vesszük ezt a problémát.

A magatartászavar főként a kamaszkorú fiataloknál, leginkább a fiúknál gyakori. Leginkább hangoskodással, vandalizmussal, a környezetükben lévő dolgok rongálásával, hazudozással, kisebb-nagyobb lopásokkal, kábítószer-fogyasztással hívják fel magukra a figyelmet. És ezek a jelenségek magukkal hozzák az iskolakerülést is. Ezek a jelenségek legtöbbször már csak valamilyen gondnak az eredményei, melyet a fiatal nem tud megoldani, és sajnos nincs kihez fordulnia, aki segíthetne neki és elbeszélgetne vele.

„A válás után egyedül neveltem a 12 éves fiamat, Pétert. Azelőtt tiszta egyes volt a bizonyítványa. A válás után elkezdett furcsán viselkedni, sosem hozott haza jobb jegyet a hármasnál. A szülői értekezleten megtudtam, hogy gyakran nem is megy iskolába, sok az igazolatlan órája. Aztán egyszer rajtakaptam, amint az üzletben cédét akart lopni. Nagyon elkeseredtem, mert sokat dolgozom, hogy mindent megadjak neki. Egyedülálló anyaként nem egyszerű nekem sem” – mondta Éva, a 36 éves elvált asszony.

Hol rontotta el?

A leggyakoribb nevelési hiányosságok közé tartozik, hogy a szülő és a gyermek között nem alakul ki megfelelő kapcsolat. A fiatal nem bízik a szülőjében, s nem tudatosítja, hogy ha bajban van, elsősorban hozzá fordulhat. Elég gyakran az is gondot okoz, hogy a válás után a felcseperedő gyermek számára nincs megfelelő férfi példakép, mert az édesapjával csak ritkán találkozik. Az anya dolgozik, hogy mindent biztosítson számára, és nem marad ideje a nevelésre, a beszélgetésre.

Ha a gyermek biztos családi háttérrel rendelkezik, tudja, hogy a hibáival együtt elfogadják és szeretik, mindig elmondhatja, mit gondol, hogyan érez, hiszen oktalanul nem büntetik meg. Ellenkező esetben lázad, tudja, nincs, aki a bajban mellé álljon, ezért csal, hazudik, elferdíti a dolgokat. A gyerek legtöbbször azért hazudik, mert hoszszú távon nincsenek kielégítve az igényei, vagy csak célszerűen viselkedik. Csak azt mondja, amit a szülő hallani akar, vagy egyszerűen fél a büntetéstől, családtagjai reakciójától, és előre kibújik tettei felelősségvállalása alól. (b, he)

A rossz nevelés ismérvei

A szülők nem tudnak megfelelő felügyeletet biztosítani gyereküknek.

Nem fogalmaznak meg velük szemben világos szabályokat és célkövetelményeket.

Nem fejezik ki rosszallásukat, ha csemetéjük rossz fát tett a tűzre.

A fontos kérdések esetében nem vállalják a konfliktus veszélyét.

Ha baj van, mindig érzelmi túlfűtöttséggel reagálnak.

Nem tudnak nevelni a közös programok ideje alatt sem.

Mire van a gyereknek szüksége?

Mindig kell, akiben megbízhat, akinek elmondja a gondjait. És kellenek olyan szabályok is, amelyek szerint él, s amelyek nem változnak.

Szüksége van életcélokra, melyek konkrétak és elérhetőek.

Az egész részének kell éreznie magát. Tudnia kell, hogy értékes ember a többiek szemében.

Tevékenységekre, hiszen az unalom gyakran jelentős problémákhoz vezet.

Éreznie kell a család összetartó erejét, azt, hogy szeretik.

Szeretetre, a feltétel nélküli elfogadásra.

Támogatásra azokban a dolgokban, melyekben nem olyan sikeres.

Arra, hogy meghallgassák, és sose érezze magát egyedül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?