GUINNESS REKORDOK

A világ legmagasabb épülete
Ha még nem láttál gigantikus méretű építményt, akkor most garantáltan olyan érzésed lesz, hogy Hüvelyk Matyi vagy a nagyvárosban. De hát azt is be kell látnunk, hogy a technika nem csak az USA-ban virágzik. Sőt mondhatjuk azt is, hogy egy kisebb fajta versenynek lehetünk szemtanúi.

A világ legmagasabb épülete

Ha még nem láttál gigantikus méretű építményt, akkor most garantáltan olyan érzésed lesz, hogy Hüvelyk Matyi vagy a nagyvárosban. De hát azt is be kell látnunk, hogy a technika nem csak az USA-ban virágzik. Sőt mondhatjuk azt is, hogy egy kisebb fajta versenynek lehetünk szemtanúi. S hogy kik a szemben álló felek? Egyik oldalon ott áll Amerika, hogy megmutassa én vagyok a legmagasabb már ami a hatalmas felhőkarcolóit illeti, a másik oldalon pedig a Távol-Kelet, pontosabban Malájzia, vagyis Kuala Lumpur a saját „kis épületével“.

1998-ban Minuro Yamasaki egy hatalmas épületegyüttest tervezett, amelyre szintén hatalmas összeget, pontosabban 400 millió dollárt fordítottak. Az épületkomplexum 452 méter magasan tör az égben és a Petronas ikertorony nevet viseli. S hogy miért is? A Petronas Malájzia egyik legnagyobb olajtársasága, amely a költségek jelentős részét fedezte. Az ikertorony elnevezést, pedig formájának köszönheti. Az épületegyüttes hat hektárnyi területet foglal el, hét iroda épületből, köztük ugye a két toronyból, és egy föld alatti üzletsorból áll. A világ legmagasabb épülete már több kilométerről látható a 84 emeletének köszönhetően. A negyvenegyedik emelet magasságában egy híd köti össze a tornyokat, nem véletlenül. Egyrészt épületbiztonsági szempontból, másrészt így könnyebben elérhetők a másik toronyban található irodák.

Természetesen nemcsak dolgozni járnak ide az emberek, hanem kikapcsolódni is. Ráadásul ki ne lenne kíváncsi a fantasztikus kilátásra. Az egyik torony 107. emeletén működik a Windows on the World, vagyis az Ablak a világra nevű étterem. A fantasztikus ételkínálat mellett, a panoráma is elbűvölő. De ha mégsem elégednénk meg ennyivel, akkor irány vissza a negyvenegyedik emeletre, át a másik torony 110. emeletére. Innen egy kilátóteraszról gyönyörködhetünk a lábunk előtt elnyúló városban.

Én ilyen kiváncsi típus vagyok, és nagyon izgatja a fantáziámat, hogy hogyan épült fel ez a hatalmas épület. Az emeleteket egymásba kapcsolódó négyzetek és körök motívumai alapján tervezték, amelyek a harmóniát és az erőt jelképező ősi muszlim szimbólumok. A szintek díszítésére maláj kő- és fafajtákat használtak.

S ha már verseny meg Amerika, akkor azt sem árt tudni, hogy a riválisok sem állhatták meg, hogy ne lássák a jól sikerült épületet. Itt vették fel ugyan is a Briliáns csapda című film utolsó néhány jelenetét.

Mi emberek pedig olyanok vagyunk, hogy mindig jobbra, nagyobbra, óriásibbra törekszünk. Egy biztos, a Petronas ikertorony sem sokáig birtokolhatja a világ legmagasabb épületének címét, ugyanis már épül a rivális.

A Lotte csoport Dél-Koreában, 1 milliárd dolláros költségvetésből neki látott egy 107 méteres toronyház építésének, amely remélhetőleg 2005-re készül el. A rakétaformájú felhőkarcoló 464,5 méterre tör az égnek, vagyis 12,5 méterrel lesz magasabb a jelenlegi rekordernél. A világelsőségre törekvő toronyházban 1500 szállodai szoba, több bevásárlóközpont, étterem, mozi, vidámpark lesz és rengeteg lift.

A világ legnagyobb állata

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egy időben él velünk a Földön, pontosabban a vízben, minden idők leghatalmasabb állata a kék bálna. S ha eddig azt gondoltad, hogy a dinoszauruszoknál nem léteztek termetesebb állatok, akkor most tévedtél. Ez a nagytestű emlős 25 elefántot tesz ki, de a nőstény példányok még ennél is nagyobbra nőhetnek. Az eddig megmért legnagyobb bálna 31 méter hosszú, így érthető is, hogy egy ekkora testű állat nem a szárazföldön él, hiszen csontjai összeroppannának a nagy súly alatt. ĺgy meg könnyű a dolga, a hullámok ide-oda dobálják, s még úsznia sem nagyon kell. S ha már a hosszáról beszéltünk, akkor azt is eláruljuk, hogy súlya akár a 200 tonnát is elérheti. S hogy mitől nő meg ekkorára ez az állat? Hogy súlya ilyen jelentős legyen, nem kell cápákat, nagyobb halakat, vízi állatokat fogyasztania. A tengerek, óceánok tele vannak kisebb rákokkal, parányi élőlényekkel, s ezekből kedvére csemegézhet. S hogy milyen nagy a bálna gyomra, azt az is jól mutatja, hogy ezekből a finom étkekből akár 1200 liternyi is elfér a pocakjában. Néhányan olyan jól belakmároznak, hogy a következő tavaszig meg sem éheznek. A kék bálna nem feltétlenül kék színű. Egyes példányok inkább szürkés színűek, sőt a vízben megfigyelve a bőrük inkább mohászöldnek tűnik. Az óriásbálna főként a norvég fjordokat és Oroszország partjait kedveli, hiszen itt a víz élelemben nagyon gazdag. Éppen ezért az állatok állandóan vándorolnak, keresztül-kasul az Atlanti-óceánon. S hogy hogyan ismerkedik egymással a fiú és a lány bálna? A párzás idején a hím és nőstény egymás mellett úszkál, szóval ismerkednek egymással. A későbbiekben azonban elválnak útjaik. A kék bálnának nincsen meghatározott párzási időszaka. A vemhesség általában tovább tart egy évnél, de ahogy a párzási időszak sem tisztázott, úgy a vemhesség idejére sincs pontos meghatározás. Az újszülött bálnák átlagos hossza eléri a 7-8 métert. A gyerkőc bálna addig marad az anyjával, ameddig el nem éri annak fele hosszúságát.

Mivel elég terebélyes állatról van szó, ellensége nem nagyon akad. Egyedül a kardszárnyú delfinek csapatától kell kicsit tartania, de ez sem jelent komolyabb ellenfelet az állat számára. Az állatok között igaz, nincs komoly haragosa, de a norvég halászok annál nagyobb veszélyt jelentenek számára. Egy- egy példány 90 hektoliter halzsírt és 250 kg halcsontot szolgáltat, na, meg rengeteg pénzt. De a kék bálna sem adja meg magát olyan könnyen a rá vadászó halászoknak. S hogy szívósságát megfelelőképpen szemléltessük, íme egy kis történet. A halászok egy szigonylövedéket lőttek ki az állatra, amely a bálna testében felrobbant. De ettől még nem pusztult el, hanem a lehető legnagyobb sebességgel húzta maga után a cetvadász gőzöst. Ennek a hajónak a segítségére sietett egy másik hajó 4 óra múlva, amely szintén egy robbanó szigonyt juttatott az állat testébe. Az óriás bálna ezt a hajót két óráig húzta maga után, miközben további szigonyokkal lődözték. Végül az állat feladta, s vérveszteségben kimúlt.

Ha nem is hősi címet, de tiszteletet mindenképp érdemel, mint a Földön ma élő legnagyobb állat.

A világ legnagyobb gulyáslevese

Ha azt gondolod, hogy e hatalmas mennyiségű étel, valahol messzi földön került megfőzésre, tévedsz. Bizony nagyot tévedsz, mert ha gulyás, akkor abban mi magyarok vagyunk a legjobbak. 1999. november 14-én egy szegedi hipermarket parkolójában ragadtak fakanalat a környék legjobb szakácsai, hogy a nagy művel bekerülhessenek a Guiness rekordok könyvébe.

A bogrács, amelyben a gigantikus méretű étek elkészült Domaszékről került Szegedre. S hogy mindjárt két legyet üssenek egy csapásra, nemcsak a levesből készült óriási mennyiség, de a bogrács mérete is rekordot döntött. Az edény a világ eddigi legnagyobb főzőedényének számít. Ez alkalommal 1700 liternyi leves fortyogott benne. Na, és a súlya sem volt semmi, így csak daruval lehetett mozgatni. A bográcsban 3400 adag leves készült el. Természetesen, még nem ért véget az óriási számok sora. A bogrács felmelegítéséhez, vagyis a leves megfőzéshez 30 mázsa akácfára volt szükség. De azért a levest nem árt néha megkeverni. Na hát, ez sem volt egy könnyű feladat. A három főszakács, három óriási fakanállal kevergette a gulyást. A fakanalak hossza 3,5 méter volt.

S hogy kik fogyaszthattak a rekord mennyiségű ételből? Az áruházban vásárolók, akik a páros számú pénztáraknál fizettek. Ők egy „gulyásjegyet“ kaptak ajándékba. S aki kellőképpen megéhezett a nagy vásárlásban, az jóízűen falatozhatott a finom levesből.

Mivel hogy az óriási étek egy kisebb fajta tábortűzzel járt együtt, szükség volt a tűzoltók segítségére is. Már ami a tűz eloltását jelenti. A hatalmas akácfamáglyát vízágyúval oltották el.

S ha már gigászi méretű ételről és bográcsról van szó, akkor nézzük meg, hogy mi került abba a híres kondérba.

Tehát íme, a rekord gulyás összetevői:

Első és nagyon fontos dolog a hús. A bográcsban 450 kg marhalábszár és 15 kilogramm füstölt szalonna fortyogott. Zsírból 30 kg, burgonyából pedig 300 kg került a levesbe. Ami elengedhetetlen a gulyáslevesnél, az a hagyma és a fokhagyma. Ezekből a zöldségekből, 300 illetve 6 kilogramm kellett az ételbe. S ha már az zöldségeknél tartunk, akkor még következzen néhány fontos adalék. Zöldségből és répából 25 kg, paprikából és paradicsomból 20 kg, zöldségzöldből és zellerzöldből 200, illetve 50 csomóra volt szükség. Már csak néhány dolog hiányzik a rekordhoz. Ezek pedig a fűszerek. Só 12 kg, bors 2 kg, kömény 2 kg, delikát 5 kg, őrölt paprika 8 kg, őrölt erős paprika 1 kg. Ja, és nem maradhat el a legfontosabb alkotóelem a csipetke, amelyből 30 kg, körülbelül a te súlyodnak megfelelő (de ha alsós vagy, akkor még kicsit sok a 30 kg) mennyiség került a gulyásba.

Most, hogy már tudod, hogy mi szükséges egy rekord mennyiségű leves elkészítéséhez, nyugodtan segíthetsz anyunak a konyhában, na, nem egy rekord nagyságú, de egy hasonlóan finom gulyás elkészítésében. Vagy akár irány a természet, és a friss levegő. Na, meg a gőzölgő leves a saját, kis négyszemélyes bográcsunkban, hisz olyan jó a szabad ég alatt egy nagy falatozás.

Hát ennyi mára. Legközelebb is valami gigászi méretű rekord bemutatására készülünk. Ha van kedved, akkor is tarts velünk. A bográcsot arra az alkalomra nyugodtan otthon hagyhatod.

Tehát várunk legközelebb is a legek világában. (sulinet)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?