Fizika: a közlekedőedények

A közlekedő edények nem az aminek az ember első halásra hínné, mer nem a repülő csészealy az, ső de mékcsak nemis az ételhordó.

A közlekedő edények nem az aminek az ember első halásra hínné, mer nem a repülő csészealy az, sőt de mékcsak nemis az ételhordó. Azomban ithol vólt most a bátjám a hét végén a katonaságtól eltávra Puhap Ali (aki nem arab származásu, ha nem az alalyosnak egy becézet formája) és ő mondta, hogy van nállunk a gujáságyu, amék egy nagy űst-után futó a teheraotó után kötve, ami azér jó, merha mennek gyakorlatozni, a szakácsok már a lagtanyába belepakoják az alap anyagokat megsózák, alá gyulytanak, és mire kiérnek a lőtérre, már készis a jómeleg gujás leves, és még kavargatni se kelet, mer az út rázott menet közben. Na ez se közlekedő edény!

Hanem miis az? Az egy U-patkó alakú cső, améknek ha az egyjik szárába beleöntyük a fojadékot, a másikba is épugyanakkora lesz a vísszint. De ez anjira 1 szerü, hogy kár is vót felis adni a kérdést az Igen Tíztelt Tanár Bácsinak, eszt még egy kisegitő iskolás is tugyja, ha álmából felkeltik a fizika órán. Erre már az ősember is rájött, mer mikor csak köcsögöt készített az agyagbol, kitutta önteni ugyan belölle a vizet, de felfedeszte, hogy a kancsó csőrén is ugyan akkora lesz a vísszint, ezér pragmatikusab a használata, mer nem csöpökteti le ojan könjen az abrozt. Hát enji lenne a közlendőm közlekendő edényekről, asziszem még sose nem szeresztem ijen könnyen jelest fizikábol (életemben). (bsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?