Finnország vonzásában

Polgár AnikóSomogyi Tibor felvételeA vágfarkasdi Madách-nívódíjas Polgár Ani-kó a magyar – latin szakos tanári diploma megszerzése után még tovább folytatja tanulmányait. Már többször járt az ezer tó országában.

Hogyan kerültél ki Finnországba?

Most jártam harmadik alkalommal Finnországban, ezúttal Erasmus-ösztöndíjasként részképzős voltam a Helsinki Egyetemen. Helsinki már egy kicsit ismerős volt számomra, hiszen 1998-ban is jártam ott – akkor ugyan a fővárosra csak egy napom jutott, hiszen a nyári egyetemet, amelyen annak idején részt vettem, Közép-Finnországban, Jyväskyläben rendezték. Másodszor a Helsinki Magyar Kulturális Központ meghívására töltöttem pár napot Helsinkiben, írók, költők, fordítók társaságában. A kiutazásom története azonban nem itt kezdődik, hanem a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Tanszékén: ott kaptam ugyan is Drábek Zsuzsa tanárnőtől egy életre szóló motivációt a finn nyelv tanulásához, ill. a finn irodalom, kultúra megismeréséhez.

A kinntartózkodásod során szereztél barátokat?

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már voltak olyan régebbi ismerőseim, barátaim, akikkel most a háromhónapos finnországi tartózkodásom alatt újra találkoztam. Elsősorban olyan finn költőkről, írókról van szó, akiknek a műveiket fordítottam, s akikkel otthonról levélben, ill. telefonon tartottam a kapcsolatot. A fiatal költők közül elsősorban Jouni Inkaláról és Jyrki Kiiskinenről van szó. Az idősebb, „klasszikus“ írók közül Daniel Katzcal (akinek a regényeit nagyon szeretem) már akkor megismerkedtem, amikor Pozsonyban járt, majd Adaggio a moszkvai éjszakában című novellájának fordítása kapcsán vettem fel vele újra a kapcsolatot, s most Helsinkiben is találkoztunk. Természetesen a három hónap alatt sok új ismerősre, barátra is szert tettem, főleg az egyetemisták köréből. A szállásomon nemzetközi társaságban laktam, volt egy spanyol, egy holland és egy ír lakótársam, de „szerencsére“ volt köztük egy svédországi finn anyanyelvű lány is, akivel a finnirodalom-órákra is együtt jártunk. Igyekeztem ugyanis főleg a finnekkel barátkozni, hogy finntudásomat is tökéletesíthessem.

Mi a véleményed a finn fiatalokról?

A finn egyetemistának sokkal több lehetősége van utazni, nemzetközi társaságban tanulni, mint nekünk. Éppen ezért én úgy tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy a finneket nálunk alapjában véve zárkózott embereknek tartják, sokkal nyitottabb a gondolkodásuk, nem kell állandóan olyan korlátok közé kényszerülniük, mint nekünk. A Helsinki Egyetem régészet és ógörög szakos diákjai például nemrég a jordániai Petrában voltak részképzésen, ahol tanáruk, Jaakko Frösén vezetésével (akinek izgalmas Hérodotosz-előadásait én is látogattam) a bizánci korból származó értékes leletet tártak fel, melyeket Helsinkiben ki is állítottak. Ez a nemzetközi orientáltságuk már gyerekkorukban megalapozódik, hiszen a legkisebbeknek készült mesefilmek kivételével a finn tévében semmi sem szinkronizált, s a műsorok legnagyobb része angol nyelvű (finn vagy svéd feliratokkal) – így a gyerekek többnyire már akkor megtanulják érteni az angol beszédet, mikor még olvasni sem tudnak.

Miben különbözik a finn konyha a magyartól?

A legfeltűnőbb, hogy Finnországban teljesen más a kenyér, mint nálunk. Az ún. näkkileipä száraz és vékony, első látásra inkább a kekszre hasonlít. A „savanyú kenyér“ fekete színű, szintén sokkal keményebb és szárazabb, mint a mi kenyereink, kör alakúra sütik és a közepén egy kerek lyuk van, mert a kerek kenyereket rúdra szokták felfüggeszteni. Természetesen, mivel tenger melléki és soktavú országról van szó, gyakoriak a halételek, ezen kívül nagyon szeretik a különféle zöldségsalátákat, édességként elsősorban az ún. „bogyós gyümölcsöket“ (marja), náluk ugyanis sokféle eper és szederfajta terem. Tipikus finn édesítőszer a nyírfakéregből előállított xilitol, ezzel édesítik a rágógumikat, gumicukrokat, mert a fognak nemcsak hogy nem árt, hanem még különösen jót is tesz.

Utazgattál az országban? Merre jártál, mit néztél meg?

Négy évvel ezelőtt már jártam Közép-. ill. Kelet-Finnország több falvában és városában, most végre eljutottam a Helsinkitől nyugatra fekvő Turkuba, a valamikori finn fővárosba is, ahol ma is megtekinthető a középkori vár és a középkori templom. A főváros közelében lévő kis művészvárosban, Porvooban már másodszor jártam – mindenképpen vissza akartam menni ebbe a hangulatos, kis faházaival és a jellegzetes északi gótikát képviselő templomával egy kis folyó partjára épült városkába, ahol az irodalmárok és képzőművészek alkotóházai állnak. S áthajóztam Stokholmba is – a svéd főváros fekvése Helsinkihez hasonlóan szintén gyönyörű. Nagyon sok látnivaló akadt azonban Helsinkiben is és a környékén; elsősorban kedvenc festőim nyomában indultam el, bejártam a helsinki múzeumokat, s voltam a századforduló egyik legenergikusabb festőjének, Axeli Gallen-Kallelának a saját tervezésű villájában, Tarvaspääben is.

Tetszett az ország, város, egyetem? Mi fogott meg az országban legjobban?

Helsinkiben a természetközeliséget szeretem leginkább. Talán az építészetet is ez teszi annyira vonzóvá: amikor egy esti operaelőadás után a Finlandia-házból kilépve az ember rögtön egy tó partján találja magát, szinte el is feledkezik arról, hogy egy európai főváros belvárosában van. A térképen előre kinézett városi utcákon vezető útvonalról gyakran meglepetten veszi észre az ember, hogy tulajdonképpen egy erdőn keresztül vezet: nem a házak köré ültették utólag a fákat, hanem az utca épült bele harmonikusan az erdőbe. S ami mindig lenyűgöző: a tenger. Az egyetemi előadások szüneteiben gyakran elsétáltam a kikötőbe, s természetesen sokat hajóztam, hiszen Helsinkinek talán a legszebbek a szigetei. Természetesen nem a hangulatos környezet az egyetlen különbség a pozsonyi és a helsinki egyetem között. Az ottani egyetemisták nemcsak sokkal több szakirodalomhoz juthatnak hozzá a kiváló felszereltségű finnországi könyvtárakban, hanem az ingyenes Internet-hozzáférés mellett például az egyetem számítógéptermeiben ingyen nyomtathatnak is akármilyen mennyiségben. A vizsgák szinte mind írásbeliek, ezt sokkal demokratikusabbnak tartják. Vannak ún. könyvvizsgák is, melyekre a tanév bármelyik időszakában sor kerülhet: olyan tantárgyakból lehet így vizsgázni, melyekből az illető tanár nem tartott előadást vagy szemináriumot, csak megadott néhány megtanulandó könyvet. A diákoknak nincs leckekönyvük, a tanárokon és a tanszék titkárságán keresztül kerülnek be az eredmények a központi számítógépes nyilvántartásba – ez egy kissé bonyolítja a dolgokat, mert gyakran egy hónap is eltelik, mire a vizsgaeredmény a diák listájára kerül (melyet egyébként egy félévben csak egyszer kaphat meg ingyenesen, az összes többi igazolásért fizetni kell). Nagyszerű dolog, hogy az egyetem elvégzési ideje nincs korlátozva, nem évfolyamokra épül a rendszer, egy évben annyi kreditet szerez valaki, amennyit győz, így egy kiváló teljesítményű diák akár két év után is megkaphatja a diplomáját. Aki viszont a tanulás mellett dolgozik, annak nem kell az előre megszabott követelmények miatt idegeskednie, csak annyi tantárgyat végez el, amennyit munka mellett győz.

Lakótársaimmal a pasilai (Helsinki egyik lakótelepe) szállásunkon Sokat javult a finn nyelvtudásod a kinntartózkodás alatt?

Természetesen, főleg azáltal, hogy a szemináriumokon, a városban, a baráti beszélgetésekkor állandóan aktivizálni kellett az itthon legtöbbször csak olvasással „életben tartott“ nyelvtudást. Beletanultam a finn szakszövegek olvasásába is, hiszen a disszertációmhoz is kerestem szakirodalmat. A magyar tanszéken a magyar szakos finn diákok magyar–finn fordítószemináriumára is jártam, ahol magyar cikkeket fordítottunk finnre (számomra ez természetesen jóval nehezebb munka volt, mint a finn anyanyelvűek számára). Emellett újabb irodalmi szövegekkel is kapcsolatba kerültem, nemcsak a finn irodalomtörténet-vizsgára készülve, hanem újabb fordítandó műveket keresgélve is.

Szeretnél visszatérni Finnországba?

Mindenképpen, s erre szerencsére már most van is lehetőségem. Egy kéthetes nemzetközi fordítószemináriumra kaptam meghívót, amelyre 13 országból hívtak meg 15 fiatal fordítót. Már megkaptuk a fordítandó penzumot (verseket, egy regényrészletet, gyerekeknek szánt prózai műveket és jegyzeteket), melyeknek a fordítási nehézségeiről, műfaji kérdéseiről, az irodalmi hagyományhoz való kötődéseiről fogunk a szeminárium során beszélgetni, s várhatóan megismerkedünk majd az írókkal, ill. a kiadók és lapok képviselőivel is.

NÉVJEGY

Neve: Polgár Anikó

Születési éve: 1975

Csillagjegye: szűz

Foglalkozása: klasszika-filológus, szerkesztő

Példaképe: Nemes Nagy Ágnes és Szent Hildegárd

Kedvenc dala: Turridu áriája Mascagni Cavalleria rusticana című operája nyitányának betétdalaként

Kedvenc színésze: nincs

Kedvenc színésznője: ez sincs, viszont kedvenc rendezőim vannak, a spanyol Almadóvar és a görög Angelopúlosz

Kedvenc filmje: Az örökkévalóság meg egy nap (rendezte: Angelopúlosz)

Kedvenc könyv: sok van, pl. Szophoklész: Oidipusz király, Aino Kallas: A farkasmenyasszony, Géher István: Mi van, Catullus?

Parfüm: nincs

Kedvenc étele: a korvapuusti nevű finn kalács

Mit tart magán a legjobbnak: nyugodt a természetem, nem vagyok indulatos és nagy a türelmem

Mit tart magán a legrosszabbnak: nem tudok nemet mondani, túl sok mindent elvállalok

Mitől fél: hogy túlságosan leromlik a látásom, ugyanis sokat terhelem, főleg a görög szövegekkel

Álma: egy antik dráma előadását látni egy antik színházban

Hobbi: nyelvtanulás, operahallgatás