Eltávolodik tőlem a gyerekem

Három gyermekem van, egy idősebb és két kisebb. Mivel a kicsikkel sokkal többet kell foglalkoznom, sokszor nem marad időm a nagyobbal beszélgetni, amit gyakran a szememre is vet. Azt mondja, nem törődöm vele. Ez így nem igaz, mert sokszor beszélnék vele, de amikor nekem jó, akkor neki nincs ideje. Mit tegyek, hogy ne távolodjon el tőlem?

Jelige: Féltékenység.

Vonja be gyermekét a házi munkákba, legyen ott ön mellett, amikor például vasal, vagy az ebédhez készíti el a főznivalót, és beszélgessenek. Az együtt töltött időnek nem kell feltétlenül úgy kinéznie, hogy ülnek egymással szemben és beszélgetnek. Bizonyára nagyon sok olyan munkát végez, amikor bár oda kell figyelnie, de nem annyira, hogy közben ne tudna figyelni a gyermekére is, s arra, amit mond.

Naponta szakítson rá időt, hogy megkérdezze, mi történt az iskolában, érte-e valamilyen sérelem, maradtak-e megoldatlan problémái, melyek megoldásában segíthetne. Meg azt is beszéljék meg, hogy minden életszakaszban más-más törődést igényel a gyermek. Most a kicsik vannak abban a korban, amikor egy percre sem veheti le róluk a szemét, mert elkövetnének valami rosszat. Próbálják végigvenni a napi programját, hogy vajon hol teremthetne plusz időt a nagyobb gyermekére. Ebbe vonja be őt is, lehet, hogy lesz valamilyen jó ötlete, amit meg is tudnak valósítani. Nem tudom, a férje hogy dolgozik, mennyi időt tud szentelni a családjára, rá lehet-e bízni a kicsiket hosszabb-rövidebb időre. Ha igen, akkor közösen egyezzenek meg abban, hogy ez mikor lesz, s azt az időt viszont ne sajnálja vele tölteni. Különben nem szép a gyerektől, hogy ha önnek van rá ideje, akkor ő nem hajlandó beszélgetni. Ebben nyilván van egy kis dac is, meg kegyetlenség. ĺgy akarja megmutatni, hogy csak az a jó neki, amit ő gondol ki, amit ő határoz meg. Ez enyhe zsarolás, nem szép dolog. S ha most nem tanulja meg, hogy az élet csak úgy viselhető el, ha meg tudunk egyezni a másikkal, ha a másik igényeire is tekintettel vagyunk, akkor még nagyon sok keserű tapasztalatot fog begyűjteni. S nem mindig az a jobb, ha saját kárán tanul az ember.

Gondolom, gyermeke van már annyira nagy és értelmes, hogy belátja, nem arról van szó, hogy készakarva elhanyagolná, hanem egyszerűen jelenleg ilyen időszakát éli az életének, amikor ilyen és ilyen kötelességek töltik ki az idejét. Feltétlenül biztosítsa őt arról, hogy nem készakarva küldi őt néha el, hogy ne zavarja, s önt is bántja, ha állandóan nem tud a rendelkezésére állni, ám az élet ilyen, ha valamit vállalunk, az különféle teendőkkel lát el minket. Néha többel is, mint szeretnénk.

Remélem, ha ezeket mind végiggondolja a nagyobbik gyermeke, akkor egy teljesen más kép alakul majd ki benne önről és teendőiről. Másként látja majd a dolgokat, s képes lesz megérteni azt is, hogy esetleg fáradt vagy rosszkedvű. Megnő a toleranciaszintje, empatikus képessége, bele tudja majd élni magát mások helyzetébe, s megpróbálja más szemével nézni a dolgokat. Szüksége van megtapasztalni, hogy mint ahogy most sem, még sokszor az életben nem ő lesz a világ közepe, s osztoznia kell másokkal az emberek szimpátiáján. Ezek mind nagyon fontos tapasztalatok, sok nem kívánt pofontól védhetik meg a későbbiek folyamán.

Viszont készüljön fel arra is, hogy nem mindig zajlanak ilyen ideálisan az események, s bár ép ésszel sokszor tudjuk, mi lenne a leghelyesebb megoldás, mégsem sikerül valamiért úgy viselkednünk, ahogy azt a helyzet megkívánná. De ne keseredjen el, s ne legyen rest ilyenkor bocsánatot kérni a gyermekétől, s őszintén megmondani neki, hogy ezt nem így szerette volna, de valami miatt így sikeredett. Ha ön őszinte lesz a gyermekéhez, akkor joggal elvárhatja tőle, hogy ő is őszinte legyen önnel.