A yo-yo és a világtörténelem

A régi korok emberei e játékot fából vagy fémből készítették. Amelyiknek az anyaga cserép volt, azt általában áldozatnak használták az isteneknek, hiszen játék közben eltörtek volna.

A 16. században a Fülöp-szigeteken egy egészen sajátos módja alakult ki a vadászatnak. A vadász 20 méter magasan ült a fa tetején és onnan követ hajított az alatta elsétáló zsákmányára. Nem akármilyen kő volt ez! Olyan eszköz volt, melyre egy kötél volt kötve – ha a vadász elvétette, a kötél segítségével visszahúzhatta a követ. Egyes feltételezések szerint ez volt a yo-yo előfutára, de ez inkább vicces feltevés, mert semmi nem bizonyítja valódiságát. Tény, hogy ma is nagyon népszerű játék arrafelé a yo-yo. Bárhonnan is indult, egy biztos: 1789-ben már nagy népszerűségnek örvendett a játék Európa szerte. Ebből az évből származik egy festmény, amely a későbbi XVII. Lajost ábrázolja 4 évesen, yo-yozás közben. Franciául a játékot emigrette-nek is hívják, ami száműzetést jelent. Ennek az az oka, hogy a játék a nemesség körében volt a legnépszerűbb. Mikor ők emigrálni kényszerültek, a játékra ráragadt e gúnynév. A franciák a feszültség levezetésére is használták a yo-yot. Feljegyzések szerint többen játszottak utolsó útjukon a guillotin felé. A Figaró házasságában az ideges főszereplő nem kezét tördeli és nem is fel-alá járkál várakozás közben, hanem yo-yoval játszik, amely szavai szerint: „Nemes játék, mely elűzi a gondolkodás fáradságát.“

Természetesen nem kellett sok ahhoz, hogy a játék elérjen Angliába, ott is a nemesi udvarokba. 1791-ben készült egy metszet a walesi hercegről – későbbi IV. Károly –, melyen guiz-el (angol elnevezés) játszik. Talán ennek is köszönhető, hogy a játék hihetetlen népszerű lett, és hamarosan státuszszimbólummá vált. Aki igazán adott magára, az minden fortélyát ismerte a dolognak és rendszeresen játszott.

Az Egyesült Államokban 1886-ban adták ki az első szabadalmat yo-yoval kapcsolatban egy Ohio-i férfinak, így beindult a gyártás. 1916-ig rengeteg más szabadalom, különböző yo-yok láttak napvilágot. Ez a dátum egy új korszak kezdetét is jelenti, ugyanis ekkor jelent meg egy cikk, mely első ízben használja a yo-yo elnevezést. Az írója szerint ez a szó a Fülöp-szigetekről származik, és azt jelenti „gyere-gyere“. Talán e cikk hatására indult Pedro Flores a szigetekre, ahol az emberek mesterei a készítésnek és a játéknak is. A játék nemzeti hagyomány náluk, egészen kicsi koruktól kezdve fő játékszerük. Egyetlen darab fából kézzel faragták ki őket, és a zsinórt nem rákötötték, hanem egy kis kampóval rögzítették, így a yo-yo nem tér vissza azonnal a kézbe, hanem lent pörög egy kicsit. Ez a mód terjedt el, a mai yo-yok is innen fejlődtek tovább. Flores megtanulta az összes trükköt, és 1920-ban bemutatta az első fillipínó yo-yot az államokban, majd 1928-ban céget is alapított. Ettől kezdve hódító útjára indult a játék.

Donald Duncan megvette Flores cégét, levédette a yo-yo márkanevet, és beindult a tömegtermelés. A cég oktatókat is képzett, akik járták a világot (Európát is) tanfolyamokat tartottak és versenyeket szerveztek. 1946-ban a cég székhelyén, a wisconsini Luck-ban 3600 darab tölgyfa játékszer készült óránként. Az alapanyag 1960-ban lett műanyag. Két évre rá csak a Duncan cég (akkorra már természetesen rengeteg konkurens gyár létezett) 45 millió darabot adott el a 40 milliónyi amerikai gyereknek.

Az előbb említett konkurencia keményen harcolt, hogy használhasa a yo-yo nevet. Végül 1965-ben a bíróság érvénytelenítette Duncan tulajdonjogát, mondván, a szó már nemcsak márkanevet jelöl, hanem magát a játékot, így a nyelv szerves része, tehát mindenki használhatja.

Nemsokára a Duncan cég tönkrement, de a yo-yo fejlődött, formálódott tovább. A mai darabok műanyagból készülnek, az sem mindegy már, hogy milyen kötélen lógnak, hol van bennük a súly elhelyezve...Messze vagyunk már a tölgyfa daraboktól, és a fejlődés nyilván nem áll meg! (sulinet)