A kudarcoknak számos kiváltója lehet

A roma fiatalok sikertelenségével kapcsolatban egyetlen szakmai érdekcsoportban sincs ellenvetés. Mindenki által elfogadott tény, hogy a kudarcélmény szorosan követi a roma tanulókat iskolai pályafutásuk során.

A kudarcokat nem lehet egyetlen tényezőre visszavezetni, többféle ok együttes hatása következtében jönnek létre. A legfontosabbak: a családok szociális helyzete; az óvodai előkészítés elmaradása; a nyelvi különbözőség; a tanulási motiváció; az iskola és a szülő kapcsolata; a pedagógiai gyakorlat.

A kilencvenes évek gazdasági összeomlása tömegesen kényszerítette munkanélküliségbe vagy a feketegazdaságba a képzetlen vagy alacsonyan képzett cigányokat. Vannak települések, ahol a munkanélküliség már két- vagy háromgenerációsra tehető. A munkavállalási hagyományokkal rendelkező betanított és szakmunkásokat sem kímélte ez az időszak. Sőt, őket érintette legérzékenyebben ez a helyzet, nemcsak azért, mert már elértek egy bizonyos társadalmi presztízst, de azért is, mert az előző időszak pártállami retorikája – tanulni, tanulni, tanulni – hamisnak bizonyult a szemükben, hiszen azt tapasztalhatták, hogy a tanulásuk eredményeként megszerzett társadalmi státus nagyon is könnyen elveszthető. Természetes tehát, hogy ezekben a családokban a tanulási motiváció közel sem olyan meghatározó, mint más családoknál.

A cigány lakosság nagyobbik része a települési megoszlás szerint éppen a falusi vagy falusias környezetben él. Az eltérő gyerekvállalási szokások további nagy terhet rónak azokra a családokra, melyeknek a gyerekei elérték a tanköteles kort. Sok esetben nem képesek a taníttatással járó költségeket fedezni. Családonként három gyerek még az ingyenes oktatás esetében is komoly anyagi terheket ró a szülőkre. Számos települési önkormányzat a gyermekek után járó szociális támogatásokat, nevelési segélyeket az iskolán keresztül tanszer- és iskolai étkezési térítés formájában juttatja el a családokhoz. Az utolsó tíz esztendőben felnövekedett munkavállaló életkorú fiatalok munkanélküliségére jellemző, hogy nem is alakultak ki a munkába járási, munkavállalói attitűdök. Azokban a családokban, ahol általános a munkanélküliség, nagy valószínűséggel az iskolába járási és tanulási attitűdök is torzulnak.

Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a szociális problémák nemcsak ott érhetőek tetten a cigány családoknál, hogy a tanulóknak nincs megfelelő öltözékük, élelmük és tankönyvük, hanem ott is, hogy nem működnek azok az alapvető ritmusok a családokban, melyek az életszervezést segítik és a társadalmi kapcsolattartást erősítik. Az iskolába járási szokások fellazultak, és a vonzó napközis ellátás a rendszeres étkezésekkel már vállalhatatlan terheket jelent a családok számára. Abban az esetben pedig, ha a települési önkormányzatok ezt a terhet még részben sem tudják felvállalni, a gyerekeknek és a szülőknek az iskola csak a „szükséges rossz”, melyet nem elvégezni, hanem „megúszni” a cél.

Az óvoda az a hely, ahol a hagyományos cigány családok gyermekei első ízben találkozhatnak a többségi társadalom szokásaival és elvárásaival, ahol a magyar vagy pedig a szlovák nyelv magabiztos használatán túl megtanulhatják azokat a verbális és nonverbális kommunikációs formákat, melyeket a többségi társadalom megkíván tőlük. A cigány családok hagyományos berendezkedése, az óvodába járással kapcsolatos terhek (sok esetben magának az óvodának a földrajzi elhelyezkedése) olyan helyzetet teremtenek, melyben a szülő lemond ennek az alapvetően meghatározó oktatási intézménynek az igénybevételéről.

A kutatási adatok azt mutatják, hogy azok a cigány tanulók, akik óvodába jártak, sokkal sikeresebbek az alapiskolában, mint azok a gyerekek, akik egyenesen a családi környezetükből kerülnek oda.

A példák igazolják, hogy az óvoda intézménye nem népszerű a cigány családok körében. (ha, rv)