Induláskor – az Új Szó első vezércikke 1948-ból

A haladó erők februári győzelme a reakció felett fordulópontot jelent a csehszlovákiai magyarság életében is. Azokat a sötét erőket, melyek mesterségesen szították itt a soviniszta gyűlölet tüzét, melyek gátat emeltek a társadalmi fejlődés elé; a népi demokrácia, a szociális haladás konok ellenségeit elsöpörte a februári forradalom vihara. Ma új szó, új hang kopogtat a csehszlovákiai magyar nép ajtaján: a jobb jövőbe vetett bizalom és biztonság szava. Kialakultak azok az előfeltételek, melyek lehetővé teszik az alkotó és építőmunka gyorsabb ütemét. Gyárkémények füstje gomolyog az égnek, traktorok százai törik a televényt, százezer és százezer dolgos kéz jött lendületbe, hogy több legyen a kenyér, a hús, a lábbeli és a ruha.

A csehszlovákiai magyar dolgozók, mint egyenjogú állampolgárai ennek a köztársaságnak, a keserűség minden utóíze nélkül örömmel és lelkesedéssel kapcsolódnak bele az építőmunkába. Mi több: mint a köztársaság egyenjogú állampolgárai nemcsak kötelességüknek, hanem szent és elvitathatatlan joguknak tartják, hogy részt kérjenek ebből a munkából. Ez természetes is. Évtizedek súlyos harcai, keserves csalódásai és szenvedései után először dolgoznak maguknak. Ma már megszűnt a kapitalista kizsákmányolás és földesúri önkény. Bealkonyul csakhamar a basáskodó zsíros-parasztnak is. A föld és a föld terméke ma azé kell hogy legyen, aki a földet megműveli, aki dolgozik; henyék, uzsorások, feketekereskedők és más élősdiek számára ne legyen föld és ne legyen kenyér. „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” Ezt a megdönthetetlen sarkigazságot váltja valóra a népi demokrácia. Az a tajtékozó düh, mellyel a népi demokratikus kormány intézkedéseit fogadja a legyőzött, de konok osztályellenség, legjobb bizonyítéka annak, hogy kormányunk célkitűzése helyes: a népi demokrácia útján előre a szocializmus felé.

Csakhogy ez az út nem a békés és zavartalan fejlődés útja. Ezernyi akadályt kell még leküzdenünk, és sok-sok rágalommal megbirkóznunk. Az osztályellenség nem bír belenyugodni abba, hogy rabtartó uralmának egyszer s mindenkorra vége szakadt, szabotál, gúnyoskodik, rémhíreket terjeszt, zavargásokat szít, sőt a terror eszközeitől sem riad vissza. Uszít a mezőgazdasági termékek beszolgáltatása ellen. Ki akarja éheztetni a munkást, hogy az ne tudja felfrissíteni munkaerejét. Azon mesterkedik, hogy a munkás, iparos, hivatalnok gyűlölje meg a falu dolgozóit és fordítva, hogy a falusi dolgozó gyűlölje osztálytársát és természetes szövetségesét, a városi munkást.

„Árulásnak” minősíti azt az elkerülhetetlen történelmi fontosságú megegyezést is, mely a népi Csehszlovákia és a népi Magyarország között van készülőben, s mely örök időkre véget vet a két ország közötti bizalmatlankodásnak és torzsalkodásnak. Azt szeretné a reakció, ha a két egymásra utalt nép, a szlovák és a magyar továbbra is a nacionalista gyűlölet útvesztőiben tévelyegne, hogy szétforgácsoltan, egymásra acsarkodva, könnyebben váljanak a levitézlett tőkések, nagybirtokosok és külföldi imperialista cinkosaik martalékává. Azt szeretnék, ha Csehszlovákia és Magyarország népei külpolitikájukban nem a béketábor bástyájára, a kis népek védelmezőjére, az egész világ dolgozóinak reménységére, a Szovjetunióra támaszkodnának, hanem az amerikai, angol, francia tőkések és háborús uszítók zsoldosaivá züllenének. Röviden az osztályellenség az épülő szocialista jólét helyett kapitalista kizsákmányolást, béke helyett háborút, a népek kölcsönös megértése helyett szakadatlan ellenségeskedést és zűrzavart szeretne. Nem építeni, hanem rombolni akar!

Csehszlovákia magyar dolgozói sok viharos napot láttak. Sebeket kaptak, sebeket osztottak. Egész életüket a tőkés, földbirtokos és zsíros paraszt elleni kenyérharc foglalta le.  Az osztályellenség elleni küzdelem formája ma nem a kenyérharc, nem a sztrájk, hanem a kitartó, önfeláldozó és lelkiismeretes munka. Ez az a nehéz üteg, mellyel halomra lehet lőni a bel- és külföldi reakció összes mesterkedéseit, érveit és rágalmait. „A nép jóléte és megelégedettsége alapvető feladata és célja állami programunknak… Tehát nem pártharcok, hanem a munka, öntudatos, szorgalmas munka a tengelye és fő kérdése politikánknak. A békés építőmunka bebiztosítása pedig külpolitikánk fő feladata…” (Kl. Gottwald).

Minden attól függ tehát, mennyire sikerül megvalósítani azt az ötéves tervet, amit a köztársaság elnöke, Gottwald elvtárs terjesztett elő a parlamentben miniszterelnöksége idején, s amit a nemzetgyűlés is elfogadott. Ez lesz az az alap, melyet nem ingathat meg többé az osztályellenség aknamunkája. Ez lesz az a szegletkő, melyen fel lehet építeni országunkban a szocializmus fellegvárát.

Nagy feladat vár tehát Csehszlovákia dolgozóira. Ki kell mélyíteni és szélesíteni a szocialista versenyt üzem és üzem, munkás és munkás között. Az ipari munkást fűtse az a tudat, hogy sokmillió embernek, munkásnak, parasztnak, kisiparosnak és hivatalnoknak cipőre, ruhára, fehérneműre van szüksége, s hogy minél több lesz a közszükségleti cikk, annál elégedettebb lesz a nép, annál ellenállóbb lesz az osztályellenség bűnös praktikáival szemben.

A falu dolgozó parasztsága sem maradhat ki a nemes versenyből. Hiszen az élelmiszerkérdés ma a legégetőbb probléma. A magyar dolgozó paraszt pontos és lelkiismeretes, beszállította a rá kivetett gabona- és élelmiszer-mennyiséget. Meg is tetézte becsülettel. De ott van a falusi uzsorás, a feketéző, a fekete lelkiismeretű. A becsületes gazdatársadalom szégyene. Ezen a javíthatatlan emberfajtán csak a legszigorúbb törvényparagrafus segít. A falu öntudatos dolgozói mindent elkövetnek, hogy földjük termelését fokozzák, hogy évről évre jobb terméssel járuljanak hozzá a szocializmus építéséhez.

Magyar dolgozók, a munka jegyében köszönt be hozzátok az Új Szó. Fogadjátok szeretettel!