Csütörtökön délelőtt temetik Andy Vajnát a Fiumei úti temetőben. A temetésre többek között Arnold Schwarzenegger is hivatalos, aki Orbán Viktorral együtt lépett be a temetőbe.
VIDEÓ: Orbán Schwarzeneggerrel érkezett Andy Vajna temetésére
Az RTL riporterének sikerült elcsípnie Schwarzeneggert a repülőtéren, mikor megérkezett hazánkba, aki így emlékezett Vajnára:
„Andy Vajna nagyon jó barátom volt. Az ő élete egy bevándorló nagyszerű története az Egyesült Államokban. Megérkezett és megvalósította magának az amerikai álmot. Ezt csak úgy tudta megtenni, hogy rendkívül bátor volt, okos és szeretett rengeteget dolgozni. Őrülten sokat dolgozott, nem hallgatott senkire, neki egyszerűen volt egy álma. Ezt aztán valóra váltotta és ő lett a világ legnagyobb független filmes producere.
Ahogy említettem már, rendkívül bátor volt, intelligens, jó meglátásai voltak és egy igazán tökös férfi volt. Ezt úgy értem, hogy a bátorságával mindent elért. Ha azt mondták neki, hogy ez vagy az lehetetlen, ő akkor is megcsinálta. Nagyobb filmeket készített Hollywoodban, mint a nagy stúdiók. Emellett pedig nagy szíve is volt, és ezért szerettem őt.”
Családja kérésére zárt körben búcsúztatják Andy Vajna filmproducert, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.