Vádat emeltek Kozsó ellen: lopták az áramot a teaházában

Nagyobb értékű lopás és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás miatt emelt vádat a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség egy belvárosi teaház ellen.

A vád szerint a helyet üzemeltető cég rávett egy ismeretlen személyt, hogy eltávolítsa a villanyóra plombáját, visszatekerje a számlálót, majd hamis zárpecsétet szereljen rá vissza. 

Az ügyészség szerint a vádlott nem jelentette be a mérőóra állását, az éves leolvasás idején pedig nem biztosította az ellenőrzés lehetőségét. Így 2013 és 2016 áprilisa közt 1,75 millió forintos kárt okozott a szolgáltatónak, amiből csak 25 ezer forintot térített meg.  

Ha a vádlott beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 4 hónap 3 év végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést fog kérni a bíróságtól. 

Bár az ügyészség nem nevezte meg, az adatok alapján az énekes Kozsóhoz köthető teaházról lehet szó, ami ellen 2016-ban indult eljárás víz- és áramlopás miatt. Kozsót  egykori üzletvezetője, Keglovics Zoltán jelentette fel, de az énekesnek hivatalosan már nincs köze a teaházhoz, mivel azt szülei nevére íratta. 

(444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?