Titkosított aktákkal együtt adott el iratszekrényeket az ausztrál kormány

iratok
Canberra |

Az ausztrál kormány szerdán rendkívüli vizsgálatot indított több ezer titkosított dokumentum ügyében, amelyeket két iratszekrényben találtak egy canberrai bútorboltban - adta hírül az ausztrál média.

A bútordarabok kedvezményes áron kerültek a fővárosi kereskedőhöz,

mert be voltak zárva, és senki sem találta hozzájuk a kulcsokat.

A vevő végül egy fúróval eltávolította a zárakat, és több mint egy évtizedet és négy kormányfő tevékenységét felölelő kormánydokumentumok ezreire bukkant. A híradások szerint a legutolsó miniszterelnök, akiről szó esett a papírokban, Tony Abbott volt, akit 2015-ben váltott a jelenlegi kormányfő, Malcolm Turnbull. Az akták között akadt szigorúan bizalmas, érzékeny, valamint csak kormánytagoknak szánt papír.

Canberrában több vállalat foglalkozik kizárólag egykori kormányzati bútorok kereskedelmével - jelentette az ABC ausztrál nemzeti műsorszolgáltató, de nem nevezte meg az iratszekrények új tulajdonosát.

Az ABC az elmúlt hetekben számos olyan történetet hozott nyilvánosságra az akták alapján, amelyek miatt Kevin Rudd és Tony Abbott korábbi miniszterelnökök, illetve több jelenlegi képviselő is kínos helyzetbe került. A műsorszolgáltató jelezte: bizonyos értesüléseket nemzetbiztonsági okokból nem publikált.

A dokumentumok az ausztrál hírszerzés prioritásaitól a terrorelhárításig terjednek, de rakétafejlesztések, szélsőségesek profiljai és bevándorlási politikai elképzelések is szerepelnek bennük.

Az egyik aktából kiderül:

nem ez volt az első eset, hogy az ausztrál hatóságok fontos iratokat vesztettek el.

A szövetségi rendőrség csaknem 400 nemzetbiztonsági dokumentumot "hagyott el" a 2013-at megelőző öt évben. Egy korábbi pénzügyminiszter pedig 195 szigorúan bizalmas aktát felejtett az irodájában, amikor a kormány, amelyben tárcavezetői szerepet töltött be, 2013-ban távozni kényszerült.

Az ausztrál kormányzati dokumentumokat általában 20 évig tartják titokban, majd erősen megszerkesztett formában hozzák nyilvánosságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?