Négy méhet szedtek ki egy tajvani nő szeméből

méhek a szemben

Négy apró karcsúméhet szedett ki egy tajvani nő szeméből egy orvos, a szigeten először találkoztak ilyen esettel - írta a BBC hírportálja szerdán.

A Ho néven említett 28 éves nő szemébe gyomlálás közben repülhettek be a kis rovarok.

Hung Cse-ting szemészorvos döbbenten húzta ki lábuknál fogva a négy milliméteres karcsúméheket a nő szeméből - mesélte a BBC-nek.

A nő hazamehetett a kórházból, nem szenvedett maradandó sérülést.

A Kansasi Rovartani Társaság tanulmánya szerint a karcsúméheket (Halictidae) vonzza az izzadság, de a könnyet is megisszák magas fehérjetartalma miatt.

Ho rokonai sírjai körül gyomlált, amikor a rovarok a szemébe kerültek. Amikor a szél az arcába fújt valamit, azt hitte, csak por volt, ám órákkal később a szeme feldagadt és fájt, ezért kórházba ment.

Nem tudta teljesen lecsukni a szemét. Amikor mikroszkóppal megvizsgáltam, valami feketét láttam, ami úgy nézett ki, mint egy rovar lába. Megragadtam és nagyon lassan kiemeltem a méhet. Aztán megláttam még egyet, majd még egyet, végül négy rovart vettem ki. Sértetlenek voltak, éltek" - mondta el a szemész.

Hozzátette, hogy egy széllökés fújhatta őket a nő szemébe, majd ott ragadtak. "Ezek a méhek nem szoktak emberre támadni, bár szeretik inni az izzadságot és a könnyet" - tette hozzá.

Hónak az orvos szerint szerencséje volt, hogy nem dörzsölte meg a szemét, amíg a méhek bent voltak.

"Kontaktlencsét viselt és nem akarta elszakítani, ezért nem nyúlt a szeméhez. Ha megdörzsölte volna, lehet, hogy a méhek a szemébe engedték volna a mérgüket, akkor meg is vakulhatott volna" - magyarázta.

A méhek életben maradtak, egy másik intézményben vizsgálják őket.

The story keeps giving..

Look at the TV pics from Taiwan.. these are not small bees. https://t.co/BvFzsjMjFy pic.twitter.com/maaKUCC9uq

— Rafael Epstein (@Raf_Epstein) 2019. április 10.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?