Nedves területeket találtak a Mars sarkvidéki és egyenlítői vidékein

A Mars sarkvidékeinél és egyenlítőjénél nedves területeket fedezett fel a bolygó felszínének vízjéglerakódásait összegző térkép elkészítésekor az ExoMars TGO (Trace Gas Orbiter) szonda  - közölték kutatók az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) bécsi közgyűlésén.

A szonda emellett adatokat szolgáltatott a porviharról is, valamint meglepő módon nem talált metánt a légkörben.

Az Európai Űrügynökség (ESA) 2016 márciusában orosz rakétán küldte fel a Marsra az ExoMars szondát, melynek FREND nevű műszere a vörös bolygó kérgében egy méteres mélységig képes észlelni a vízjég-lerakódásokat.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Odysssey missziója révén 2002 óta ismert, hogy egykor folyékony víz volt a Marson és továbbra is létezik ott vízjég vagy ásványok formájában - fejtette ki Igor Mitrofanov, az orosz tudományos akadémia kutatója. Az eddigi műszerek azonban nem voltak képesek felismerni, hol találhatók ilyen vízlerakódások. 

Ahol víz volt, ott élet is lehetett.

A szonda egyelőre vázlatos, de idővel folyamatosan javuló térképén bejelölt egy vízben gazdag, állandóan fagyott felszínű területet a sarkvidéken - mondták a kutatók. Emellett nedves anyagot jelzett az egyenlítői régióban is.

Ezeken a területeken, például marsi völgyekben valószínűleg manapság is állandó a fagy. Az is lehetséges, hogy valamikor ott voltak a sarkvidékek - vélte Mitrofanov.

Csupán néhány hónappal azután, hogy 2018 áprilisában megkezdte tudományos munkáját a Mars körül keringő szonda, heves porvihar alakult ki, amely többek között a NASA Opportunity nevű robotját is elérhetetlenné tette.

Az ESA műholdja azonban a vihart biztonságos magasságból figyelte és vizsgálta - mondta Ann Carine Vandaele, a belga királyi űrkutató intézet munkatársa.

A vihar több mint 40 kilométer magasságba jutott, miközben a szonda 400 kilométerre keringett a Mars felszínétől.

A vihar során jól láthatóan felhevült a Mars légköre. A kutatók feltételezése szerint a felverődött por napenergiát vett fel és leadta a környező gáznak. A felmelegedéssel magasabb rétegekbe is felkerült a víz, míg normál esetben a jégfelhő-formálódás ebben megakadályozta volna.

Ráadásul a sarkvidékek és az egyenlítő közötti magas hőmérsékletkülönbségek a vihar során felerősítették a légköri keringést.

Minden korábbi feltételezés ellenére a szonda kifinomult mérőműszerei sem fedeztek fel metánt a Mars légkörében - mondta Oleg Korablev, az orosz akadémia tudósa.

"Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy egy eddig ismeretlen folyamat a gázt nagyon gyorsan eltávolította az alsó légkörből" - fejtette ki a szakértő. Ebben szerepet játszhatott a napsugárzás, az elektrokémiai reakciók révén bekövetkező lebomlás és a formaldehiddé vagy szén-dioxiddá válás is.

A tudósok eredményeiket a Nature és a Proceedings of the Russian Academy of Science című szaklapokban is bemutatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?