Mumifikálták a vietnámi "szent teknőst"

szent teknős
Hanoi |

Mumifikálták és egy templom üvegvitrinjében közszemlére tették Hanoiban a vietnámiak által szentként tisztelt legendás óriásteknőst, Cu Ruát, a függetlenségi harcok jelképét, fajának egyik utolsó példányát.

 

A hanoi Hoan Kiem-tó legendás két méter hosszú és 170 kilós teknőse, amelynek páncélja majdnem akkora, mint egy íróasztal, 2016 novemberében pusztult el, 80-100 évesre becsült életkorban. Halála megrázta a vietnámiakat, akik szerencsehozóként tekintettek az igen ritkán látható matuzsálemre és nehéz idők előjeleként a pusztulására.

A szent teknős halálhírének közlését annak idején az állami médiában leállította a kormány, mivel a babonás kommunista országban sokan ómenként tekintettek az állat pusztulására a kommunista párt közelgő kongresszusát illetően.

Ca Rua (vietnami nevén: délnagymama) csak ritkán, néhány havonta mutatkozott, elpusztulása előtt csaknem egy évvel látták utoljára felbukkanni a tó vizéből.

Preparált tetemét a tó közepén álló, a szárazföldhöz egy gyaloghíddal kapcsolódó, közkedvelt Ngoc Son (Kard)-templomban tették közszemlére a múlt héten, egy centiméter vastag törésbiztos és fényvédő üveg alatt, díszes fakeretben, vörös szőnyegen egy 1967-ban elpusztult, ugyancsak mumifikált fajtársa mellett.

A hagyományos bebalzsamozás helyett a Németországban kifejlesztett plasztinációt használták az állat tartósítására. A vietnámi hatóságok azt állapították meg, hogy a mumifikálásra felkért két német plasztinátor munkájának eredményeként Ca Rua "ugyanolyan karizmatikus, mint életében volt".

A Hoan Kiem-tóban élő nőstény óriásteknős faja, a Swinhoe-lágyhéjúteknős (Rafetus swinhoe) utolsó négy példánya egyikének számított. Egy párról Kínában tudnak, a szucsoui állatkertben, egy magányos állatról pedig a Hanoitól nyugatra fekvő Dong Mo-tóban. Cu Rua halála után, 2018-ban úgynevezett öko-DNS-sel egy újabb példányt azonosítottak az ugyancsak Hanoihoz közeli Xuan Khanh-tóban.

A legenda szerint a XV. században egy Kína elleni sikeres csata után Le Loi király egy, a Hoan Kiem-tóban élő teknősnek adta mágikus kardját, az állat pedig magával vitte azt a tóba. Cu Ruára a mitikus állat megtestesítőjeként tekintettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?