Hoppá

Megszakították a U2 berlini koncertjét, mert elment Bono hangja

Berlin | Néhány szám elhangzása után kénytelen volt megszakítani berlini koncertjét a U2 ír zenekar, mert énekesének Bonónak elment a hangja.
MTI

2018. szeptember 2. 11:49

- Képarchívum

A szombat esti fellépésen Bonónak már a kezdetektől problémák voltak a hangjával, és rendszeresen kortyolgatott forró italt egy termoszból, hogy folytatni tudják a koncertet.

A Beautiful Day című szám elhangzása után, amelyet egy lelkes rajongó éneklésének segítségével adott elő, Bono levonult a színpadról és nem is tért vissza. Majd indoklás nélkül bejelentették, hogy a koncert nem folytatódik. 

"Sajnáljuk, hogy ma este meg kellett szakítani koncertünket. A show előtt Bono jó formában volt, hangja is nagyszerű volt, és vártuk második berlini fellépésünket, ám néhány dal után teljesen elment a hangja. Nem tudjuk mi történt, orvosi segítséget kérünk"

- írták később honlapjukon közzétett közleményükben.

 Az együttes közölte, hogy a közönség egy későbbi időpontban ismét meghallgathatja koncertjüket. 

Az Experience + Innocence turnéjuk keretében az együttes péntek este Berlinben frenetikus sikerű koncertet adott, amelyen Bono elítélte a szélsőjobboldali erőszakcselekményeket a németországi Chemnitzben.

Egy videoüzenetben kivetítették németül a #wirsindmehr (mi vagyunk többen) jelszót, amit a nézőközönség vastapssal fogadott. 

A többen vagyunk a bevándorlás-ellenes, Németország bezárkózását sürgető szélsőjobboldali erők ellen fellépők jelszava.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Jóval több pénz kellene 
a szlovákiai földrendezésre

Komoly károkat okoz a szélvihar Nagyszombat megyében

Részegen, jogsi nélkül okozott balesetet a sofőr, két kisgyermek sérült meg

Hatalmas kárt okoztak a kürti gazdáknak

#W8NDERFUL – zsinórban nyolcadszor bajnok a Juve

Eláraszt bennünket a külföldi élelmiszer

Legfrissebb galériák
Olvasta már?