Emilia Clarke túlélt két olyan agyi aneurizmát is, amibe a betegek egyharmada belehal - írja a HVG.
Emilia Clarke túlélt két olyan agyi aneurizmát is, amibe a betegek egyharmada belehal - írja a HVG.
A Trónok harca színésznője a New Yorkerben megjelent írásában beszélt arról, hogy a sorozat óta két életveszélyes agyi aneurizmája is volt. Először 2011 februárjában esett át egy olyan típusú sztrókon, amelyet a betegek egyharmada nem él túl. Egy háromórás műtéttel sikerült ugyan megmenteni az életét, de utána még afáziától szenvedett, és még a saját nevére sem emlékezett. A cikkben azt írja, a legrosszabb pillanataiban arra kérte az orvosokat, hogy hagyják meghalni.
Az orvosok végül azzal engedték ki a kórházból, hogy egy kisebb aneurizma még mindig van az agyában, és bármikor gondot okozhat, így a sorozatból jó néhány részt azzal a tudattal forgatott le, hogy bármikor meghalhat. Végül egy másik műtéttel megpróbálták ezt is eltávolítani, de nem ment minden a terv szerint, egy komoly vérzés miatt újabb műtétre volt szükség.
Emilia Clarke ír arról is, mennyire nehéz volt a nyilvánosság előtt úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, miközben ő úgy érezte, hogy a halállal kell megküzdenie.
A mostani állás szerint gyógyultnak tekinthető, még úgy is, hogy sok remény nem volt erre, és egy jótékonysági szervezetet hozott létre azoknak, akik agyi sérülésektől és sztróktól szenvednek.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.