Elhagyott halászhálóba gabalyodva pusztult el egy nagy ámbráscet és borja az olasz partoknál

ámbráscet

Elhagyott halászhálóba gabalyodva pusztult el egy nagy ámbráscet és borja a Tirrén-tengeren az olasz partoknál, Lazio tartomány magasságában - közölte a Marevivo olasz környezetvédelmi szervezet.

A szervezet közleménye szerint két bomlófélben lévő bálnatetemet láttak a tenger felszínén lebegni Palmarola-szigettől 8 mérföldnyire. A parti őrség a helyszínre küldött egy hajót, amelynek személyzete megállapította, hogy egy hatméteres felnőtt állat és egy bálnabébi pusztult el egy vízen hányódó halászhálótól. 

Az anyaállat vélhetően ki akarta szabadítani a halászhálóba belegabalyodott borját, de mentés közben maga is elpusztult. Az anyaállat szájában megtalálták a kétméteres halászháló részeit, míg a kisbálnát teljesen beborította a háló. 

A két tengeri emlős halála önmagában is veszteség természeti örökségünknek, az esetet azonban még tragikusabbá teszi, hogy az az ember hibájából történt - hangoztatta a Marevivo elnöke, Rosalba Giugni.

Egy másik természetvédelmi szervezet, a WWF rámutatott, hogy az úgynevezett kísértethálók egyre súlyosabb problémát jelentenek, a hátrahagyott halászhálók évekig a tengerben maradnak "és a békés tengeri óriások valódi gyilkosaivá válnak".

Egyre gyakoribbak a bálnatragédiáik a Földközi-tengeren. Márciusban egy szardíniai strandon találtak egy nyolcméteres vemhes nagy ámbráscetet 22 kilogramm műanyaggal a gyomrában. A környezetvédők szerint a tengeri élővilágra leselkedő egyik legnagyobb veszélyt a műanyag jelenti, az elmúlt két évben legkevesebb öt másik bálna pusztult el a sok lenyelt műanyaghulladéktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?